Szomszédnéni versus Pofon 74

Az alaphelyzet, hogy a két csapatban mi vagyunk az átfedés. Nekünk a Szomszédnéni a humor, a Pofon 74 a zene. A Szomszédnénivel eddig több, mint 150 fellépésünk volt, kiszámítottan viccesen, de valami másra vágytunk: így született a Pofon 74. Választottunk egy műfajt, amelyikhez semmi tehetségünk nincs – a zene –, találtunk három havert, akik készek arra, hogy noha profi zenészek (Isti a Mercedes Blues Bandben játszik, Csongi a Fading Circlesbe, Szénássy sehol) felvállalják a katasztrófa-zenénket, továbbá vannak médiakapcsolataink és ismerünk pár fesztiválszervezőt is – ezeket összeraktuk, kész volt a Pofon.
Az együttes, amely azért született, hogy a legrosszabb romániai magyar együttes legyen.
(Ez egyébként nagyon nehéz feladat a pop-dance műfajok növekvő térhódítása miatt.)
A Pofon 74-nek indulatokat kell kiváltania, értetlenkedést, össze kell zúznia a megmaradt emberi logikát – egy olyan formátumot találtunk ki, ahol igazán rosszak lehetünk.
Lehetne az a szlogenünk, hogy: We suck. Big time.
Temesvár volt az első hely, ahol a Pofon betöltötte funkcióját. Ami imázst a Szomszédnénivel felépítettünk magunknak a Gólyabálon, azt utána porig romboltuk a Pofonnal. Kőmüves Kelemenesen. Szuper érzés volt.
Persze tudom, hogy ezután a szervezők jobban odafigyelnek, és ezután csak a minőségi Szomszédnénit hívják meg, és az anti-minőség Pofon 74 -et nem. De azért nincs minden veszve.
Vannak még bátor szervezők, akik szeretik a Pofont.
Le a kalappal a Krajczár tulajai előtt, akik megengedték, hogy Krajczárba koncertezzünk, le a kalappal Szeppessyék előtt, akik elintézték a nyáron, hogy a Pofon fellépjen a Félszigeten a BUG Mafia és Ganxta Zoli között a nagyszínpadon, le a kalappal a Boncidai Reneszánsz Kastélynapok szervezői előtt, akik szintén lehetőséget adtak, és persze le a kalappal a Szomszédnéni előtt, akik humorestjén lépett fel először a Pofon. Mi voltunk önmagunk sztármeghívottjai.

Holnap tovább megyünk.

Béfé ::

11 válasz: “Szomszédnéni versus Pofon 74”

  1. csomh

    Az alapján, ahogy kiteszed a mosolykát a poénjaid után, el tudom képzelni, ahogy ülsz a képernyő előtt, bámulod a blablog fejlécét és röhögsz rajta. Szal tényleg beképzeltek vagytok, de legalább vagytok valamilyenek.

    Fasza! Kíp it áp!

  2. Administrator

    Milyen mosolykát?

  3. ZoltR

    Ott van. Én is látom.

  4. csomHá

    :) ezt

  5. Szomszédnéni

    Ja azt.

  6. Szena

    en meg mindig nem latom

  7. szalmon ella

    MSJ

  8. Szomszédnéni

    A MSJ az a mosoly rövidítése lenne? Nem értem ella hozzászólását.
    TSz

  9. Szomszédnéni

    Én igen.
    MSJ

    Béfé

  10. szalmon ella

    sebaj TSZ, eszes kisfickó vagy: valóban azt jelenti. Van neked saját ventillátor klubod? UGYE tudod, mi az? Lehetne, aztán szervezhetnétek csoportos hiperventillálást a drogok elleni tüntetésként. Na jó, ezt talán már egy műépítész sem érti.
    TÖBBI HOZZÁSZÓLÓNAK: ki az az igazi építész, aki ismeri a hiperventillációt?
    tömeges :) mindenkinek

  11. Milli

    tippelnék:a hiper az felül, túl, ilyesmi, a ventilláció meg forgás, pörgés,szóval a hiperventilláció a túlpörgés lehet. nyertem, Szalmonella?