Van nyertes

Összeültünk, meghallgattuk a stúdiófelvételeket. Hááát…van ahol jobb, mint ahogyan azt egy csődzenekartól elvárná az ember, de nyugi van, mert koncerten soha nem fogunk így szólni. Például koncerten nincs ahogy megoldani, hogy ózonos fémességgel szóljon a hangom, és hogy Széna elsőre eljátssza a szólókat. Béfé hangján az effekt sem segít úgyhogy írtunk vissza, hogy vegyék le, úgyis mindegy. És akkor szavaztunk borítóra, ami annyira titkos volt, hogy még az írásunkat is megváltoztattuk. Nem is tudom utána miért vallotta be mindenki, hogy melyikre szavazott. Kiderült, hogy az egyik borítót Széna tervezte. Béfé az övére szavazott, de aztán mégsem az nyert, noha abban megegyeztünk, hogy nagyon cuccos.

Nos akkor eredményhirdetés:

Prrrrrrrr..tarararararaprrrrrrr…ZÖLD HUGÓÓÓÓÓ!!!!…. Gratulálunk neki!

Sültházi Elemérnek is gratulálunk, mivel eldöntöttük, hogy fogjuk használni a parental advisory-s ötletét. Nagyon jó, és hasznos is, mert egyszer elhangzik a cédén majd a “faszom” illetve a “Wass Albert” szó. Elárulom azt is kik kaptak szavazatot: NAGY ZSOLT szoros versenyben maradt alul, illetve Bartha Norbert borítója már annyira fapados, hogy ő is kapott egy szavazatot. Úgyhogy mostmár csak le kell gyártani a cédéket, a humorfeszten lehet kapni potom 74 ezer régi lejért. Megfogadtuk, hogy mindenkinek pontosan visszaadunk a nyolcvanasából.

TSz

2 válasz: “Van nyertes”

  1. KRUMPLIBOGÁR

    Emberek! Ha ez a cédé a népnek készül, mé nem az lesz a borító, amire a népetek szavaz. Ráadásul Béfét a ‘ROMÁNIAI MAGYAR’megjelölés rendszerint sérti..

  2. Szomszédnéni

    Lennek inkabb romaniai magyar sved…

    Borito
    Elso helyen egy nagyon szep borito jott ki a Trindexes szavazaskor, de ugy ereztuk, hogy az tul konszolidalt, egy ilyen hulye egyutteshez. A masodik befuto Kugligolyo, boritoja, pedig tul tokeletes, az ember azt hinne, hogy egy minosegi lemezt tart a kezeben. Es csak a tegnap derult ki, hogy Kugligolyo a szologitarosunk tkp., szoval annyira fairek vagyunk, hogy meg az egyuttes tagjainak a munkai sem nyernek.

    Tisztelt versenyzok
    Termesztesen nem volt lefizetve a palyazat.

    Tisztelt nyertes
    Kerunk, hogy ahogy azt megbeszeltuk, a penzt, amit a helyes dontes meghozatalara valo batoritaskent a zenekar tagjainak adomanykent felajanlottal, tedd be egy boritekba, es tedd a Bulgakov furdoszobajanak a futotestje moge, ott majd megtalaljuk.

    Befe::