A következő történetet a MédiabefutóTV szatmári forgatásán hallottam:

Egy többszobás családban történt, az egyszerüség kedvéért nevezzük Mézga családnak. Két gyerek, szülők, és egyikük sem tölt be az állam kormányzása szempontjából kiemelkedő, vagy bármilyen jelentősebb hatással bíró szerepet. Mézga úrnak jelentős méretü mobiltelefonja van, de nem akkora, hogy ne férne be a zsebébe. Ennek egyetlen hátránya, hogy így a telefon gombjai is beférnek, ugyanakkor könnyen megnyomódnak. Gyakran készültek így spontán sms-ek, spontán telefonhívasok, ám egy nap a következő történt: megnyomódott az a gomb, amely Mézgáék vezetékes telefonját tárcsázta. Szólt a telefon, Mézga úr felveszi, hallózik, ám nem hall egyebet a telefonból, csak a Mézga gyerekek zaját a szomszéd szobából. Távol tartja a telefont, nem-e képzelődik, de nem, tisztán hallja a vezetékes telefonban, hogy mi történik a lakásban, ám nem szól bele senki. Erős sápadtság, és vele együtt erős gyanu vesz erőt rajta: a lakásban lehallgatókészülék van. Mézga asszonyt hívja segítségül, hogy utánajárjanak a dolognak. Mézga asszony tartja a kagylót, miközben Mézga úr körbejár a lakásban, megengedi a csapot, és kérdi:
– Ez is hallatszik?
– Igen, ez is.
Lehúzza a WC-t:
– Ez is hallatszik?
– Igen, ez is.
Járkál a szobában, tesz vesz:
– Ez is hallatszik?
– Igen, ez is.
Bármerre járt a zsebben lévő mobiltelefon mindent vett, es közvetített a vezetékes telefonnak. Lassan a gyanu erős meggyőződéssé fajult. Bármilyen hihetetlen, de az állam, a titkosszolgálat figyeli Mézgáékat. Utána kell járni, hogy hova rejthették a készüléket. Kis keresgélés után gyanus lett egy régi, már nem működő áramcsatlakoztató az egyik szoba sarkában. Letérdelt Mézga úr, és megkopogtatta a műanyagot.
– Most sokkal erősebb a hang – mondta Mézga asszony, aki a kagylóban hallgatta, mi történik.
Mézga úr közel hajolt a konnektorhoz – így a zsebéhez is – es belebeszélt:
– Most hallod amit mondok?
– Tisztán – jött a válasz.
Megoldódott a rejtély, a készüléket a régi csatlakozóba rejtették, onnan hallgatják le őket már ki tudja mióta. Nem mertek hozzányulni, senkinek sem hiányzik a nyakáról a titkosszolgálat haragja. Mézga úr telefonált a hasonló nemztiségü ismert politikus ismerősének, nevezzük röviden Safranek képviselő úrnak:
– Figyelj, van egy gondunk! Lehallgatnak bennünket.
Safranek kepviselő úr megígérte, hogy utánajár, utána is járt, de eredmény nélkül:
– Figyelj kedves Mézga barátom, nem sikerült kideríteni semmit. Sajnálom, ezzel együtt kell éljetek, annyit tehettek, hogy talán óvatosabbak lesztek – ennyi volt az eredménye a nyomozásnak.
Mézgáék nagyon nem volt hova óvatosabbak legyenek, lévén, hogy addig sem veszélyeztették beszélgetéseikkel az állam biztonságát, de azért zavarta őket a dolog. Mindig ott volt a tudat, hogy valaki hallgatja, amiket beszélnek, és lassan megszokottá vált. A kis Mézga fiu rövid délutáni lázadásképpen néha odaszerelte a kazettofont a csatlakozóhoz, es maximumon bömböltette a hardrockot. Ezen aztán jót derült a család, hogy szegény szekusnak alaposan elrontották a délutánját.
Igy ment ez három évig, ahol tehették zavarták a lehallgatókat, igyekeztek nehezíteni a munkájukat, titokban, a legnagyobb csendben hatalmasat koppintottak a csatlakozó műanyagjára, és más ilyenek.
Három év után pedig újból előfordult, hogy a zsebben lévő telefon felhívta a vezetékeset. Mézga úr már nem lepődött meg, tudta hányadán áll a dolog. Ám a rövid, nagyjából Mézga úr szidalmaira épülő, beszélgetés után elővette telefonját a zsebéből, és észrevette, hogy nemrég telefonált haza. Nem emlékezett ilyesmire, ezért ez a dolog gondolkodóba ejtette. Egy hirtelen ötlettől vezérelve újból felhívta vezetékes telefonjukat, ezúttal szándekosan. Tanulmányozta a helyzetet. Hívta Mezga asszonyt, körbejárt a szobában. Megengedte a csapot:
– Ugyanúgy hallatszik?
– Igen, ugyanúgy.
Lelombozódva ült a család a konyhában. Csend volt. Egyrészt a csatlakozó leértékelődött újra régi, használhatatlan csatlakozóvá, másrészt sértve érezték egy kicsit magukat. Mi a baja az államnak a Mézga családdal? Hogyhogy őket nem hallgatjak le senki? Mi az, amit nem követtek el? Igy morfondíroztak magukban, amikor Mézga úr odalépett a telefonhoz, és tárcsázott:
– Safranek képviselő úrral szeretnék…..Köszönöm…Szia, te figyelj, van egy gond! Minket nem hallgatnak le.

TSz

Elküldve: 2006. szeptember 17., 5:09 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.