Cicciolina cikk a Szabadságból

A kiállításmegnyítóm volt az eddigi kedvenc art-parodym, egyszerűen lehetetlen volt röhögés, mosolygás nélkül megállni – pedig az volt a koncept.
A kiállításom folyamatosan megtekinthető a Bulgakov Kávéház emeletén, mindenkinek ajánlom.
S akkor itt a cikk a Szabadságból, copy-pastelve:

Cicciolina belseje

Béfét, polgári nevén Bálint Ferencet leginkább a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoros műsoraiból ismeri a közönség. A Szomszédnéni előadásait nézve keveseknek jutott eszébe, hogy Béfé képzőművészetre adná a fejét. Az október 14-én, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban megnyitott tárlat után úgy tűnik leginkább Könczey Elemér grafikust „rázta meg” Béfé képzőművészi debütálása.

A kávéház emeletén megtekinthető tárlat az Inside Cicciolina nevet viseli. A pornográfiai utalás azonban az ábrázolásra nem terjed ki. Evidens, hogy Béfé nem szándékozik levetni a humorista szerepet. A kiállított képek lazán túlteszik magukat a figuratív vagy nonfiguratív kérdésén: mindegyiken egy fekete téglalap látható. A modern képzőművészet kontójára elkövetett fricska lényege, hogy vicces. Az alkotások mindegyike ecsettel készült, és ami leginkább megkülönbözteti őket egymástól, a cím: Britney Spears gondolkodik, A politikus lelke, Este a bányában, Szénnel teli tehervonat ütközött pigmeus bennszülöttekkel, Jónás a cethal gyomrában stb.

Bálint Ferenc fekete téglalapjait Orbán János Dénes költő megnyitóbeszédében így kommentálta: „Érdekes a vonalvezetést figyelni.” A költő ennek kapcsán rávilágított a helyes képzőművészet interpretálási módozatra is: a képeket órákon keresztül kell bámulni – a kocsmaasztal mellől.

Könczey Elemér karikaturista kifejtette: a kiállítás megnyitója egy új korszak, a béféizmus kezdetét jelöli. Plágiumként ő maga is bemutatott néhány béféista fehér téglalapot: Jegesmedve a meszesgödörben, vagy a múltba merülő Korpa Faludy hajában címet viselő alkotásokat.

Tóth Szabolcs, aki szintén tagja a Szomszédnéni Produkciós Irodának, de ugyanakkor karikatúrákat is készít, megdöbbentőnek nevezte humorista-társa alkotásait, azonban a leginkább találó leírást László Noémi költő találta meg: „Nevezzük a sötétséget feketének”.

KB

21 válasz: “Cicciolina cikk a Szabadságból”

  1. baboca

    A kiallitas biztos jo, de hogy az ujsagiro pocsek, az biztos…

  2. Oogie

    Kíváncsi lennék én is azokra a “fekete téglalapokra”, de sajnos túl távol vagyok s szegény egyetemistaként nem engedhetem meg, hogy csak leruccanjak úgy Kolozsvárra. De azért sok sikert!

  3. Kiss Bence

    Kedves baboca.

    köszönöm elismerő szavaid, most, hogy egy igazi médiakritikus megmondta nekem a frankót felhagyok az újságírással és elvonulok autóbádogosnak.
    Kérlek jelentkezz a szabinál a megüresedett posztra.

    Üdv, puszi, s egyebek

    Kiss Bence

  4. Szomszédnéni

    Juhé, valami BALHÉÉÉ!!!
    :)
    Béfé::

  5. just me

    Béféizmus… érdekes egy irányzat… :-) Mikor lehet autogramot kapni a nagyhírű festőtől és hol lehetesz megvenni a festményeket? :-)

  6. Szomszédnéni

    Mikor akarsz autogrammot kapni? Mikor akarsz festmenyt megvenni? Ez a ket kerdesem van feléd.

    Béfé::

  7. baboca

    Kedves Kiss Bence, ha gondolod, nagyon szivesen irok esszet arrol, hogy miert rossz ez a cikk. De tenyleg.. lehet, hogy nem vagyok igazi mediakritikus, de azert meg velemenyem lehet, egy “nemigazi” ujsagirorol. Egy szoval se mondanam, hogy menj badogosnak, inkabb probalj meg javitani a stilusodon. Nem megsertodni kell a kritikan, hanem elgondolkodni rajta. Ha nem megy, szivesen segitek a fent emlitett modon.

    Eljen a balhe :-)

    udv

    babo

  8. Kiss Bence

    Okés, akkor nagy lelkesedéssel várom azt az esszét.

  9. BaBe

    Háát, az én kritikám a kritikáról, meg a kritika kritikájáról, hogy híjj. Láttam már ‘premier elötti vetítés’ keretében Béfé ominózus műveit, és szeintem is tök jó, nagyon tök jó, meg minden. És szerintem a kritika is tök jó, én egykor diákújságírtam sok kis cuki glosszát a suli-lapba, azt mondták ügyes vagyok. Nyerem is díjat egy szerintem tök szar írással. Eszerint lehet, hogy tévedek, és Kiss Bence véleményem szerint jó írása egy hozzáértő szerint nem is jó, ami pedigmeg nekem uncsi, az valójában kíttttűnő? Na de tényleg, Béfé, te is újságító vagy, azon kívül, hogy csillagjós, foglalj állást a kérdésben, nem csak KBról, úgy ááámblokk!

  10. baboca

    Ja, bocs, ez a cikk egy diakujsagnak keszult? Mert akkor visszavonva minden kritikam :-D De ha rendes lapnak… nem akartam ekkora felhajtast, de mar mindegy, bocs, Szomszedneni. Szal nem arrol van szo, h uncsi -e vagy sem (ahogy BaBE feszegette), hiszen egy humorestrol (es foleg egy Sz.neni humorestrol, cupp, cupp, nyalint :-D ) nem lehet uncsin irni.. Sokkal inkabb stilus, kohezios ero hianya, frappans megoldasok hianya, ilyesmik.

    Mivel KB az elejen jol raerzett arra, h csak mezei kritikus vagyok (de annak eleg kritikus), nem tudom most es azonnal prezentalni az esszet (mivel dolgoznom kell), de a napokban, ok? annak azert orulok, h B lenyegesen kevesebb sertodos felmondatot tett a masodik hozzaszolasaba.

  11. Kiss Bence

    Nem, a Szabadságban volt.
    Várom továbbra is a kritikádat baboca. Meg esetleg a teljes neved, ha nem titkolod.

  12. baboca

    Rantsam le a leplet a kenyelmes kis inkognitomrol? :-D Minek? Ugyse ismersz, en se ismerlek teged… Jo messze lakom toled, kocsival is ra kene szanni egy napot, ezert is fogalmam sincs, hogy a Szabadsag az milyen ujsag.

  13. Kiss Bence

    Ha a lapot nem ismered akkor talán maradjunk abban, hogy fölöslegesen jártattad a szád. A lap, mint bármilyen más termék a csokit meg a sampont beleértve egy célközönségnek az ízléséhez van igazítva. A mi esetünkben ez igen széles réteg, fiataloktól egészen az idősekig. Ha az ember ír valamit, akkor úgy kell kinézzen, hogy mindenki számára elfogadható legyen. Ha neked nem tetszik, az privát nyomor, max nem olvasod a Szabit, hanem a Cosmopolitánt.
    Jó szórakozást hozzá.

  14. baboca

    Jezusom , nalatok a szeles koru olvasotabornak valo megfeleles a tomondatoknal kezdodik? a befejezetlen gondolatmenetekben? A csapongo stilusban? Abban, hogy iskolas stilusban leirod a hozzaszolok viccesebb megjegyzeseit? Abban, hogy ahelyett. hogy frappansan felkeltened az erdeklodest a kiallitas fele, lelovod a poenokat? Ha mar ilyen szemelyeskedo lett a hangvetel: azt hiszem, a privat nyomort nem nalam kell keresni… :-/

  15. Kiss Bence

    Tőmondat? Na de baboca… azért elég sok a bővítmény. Iskolás stílus? Nem tudom, te hova jártál(-sz)… Poénlelövés? Szerinted miért nem írtam le a képek címét? Ejj ejj. Ejsze nincs min vitatkoznom veled. Sorry.

  16. BaBe

    jaaaj, Baboca, nem az hogy az illető cikk diákújságba íródott, hanem hogy én csak diákújságírtam, és eszeint lehet, hogy ami nekem teccik, az a főlnőtteknél nem dívik.
    Neeeem, ennek a hozzászólásnak nincs köze ahhoz, hogy az idézett cikk gyerekeknek vagy hómunkásoknak íródott-é, hanem csak arról, hogy véleményem szeint a cikk jó, de az én véleményem kevéssé lényeges. okcsi?

  17. just me

    Meggondoltam magam Befe. A harom eves unokahugom sokkal erdekesebb festmenyeket keszit… a befeizmus alapelveit hasznalja fel termeszetesen, de sokkal kifejezobb es tobb szint hasznal fel… majd megmutatom a festmenyt amit arleszallitassal megkaptam tole..

  18. Szomszédnéni

    Amatőrség. Több színnel könnyű. De próbálja csak meg feketével, lássuk, hogy mire viszi?
    Mindezek ellenére lehet van remény, írod, hogy a béféizmus irányzat követője. Lehet nincs minden elveszve.

    Béfé::

  19. just me

    Örülnék ha megjelentetnél egy könyvet a legjobb alkotásaiddal és egy pár tanácssal, hogy híveid tudjanak követni… és a tömeg megértse és felfedezze benned az új Picasso-t aki nélkül a modern festészet értelmét veszítené.

  20. Zsu

    Szoval ebben az órában, mintse álomtalanul forgolodjak rátaláltam a bloggra.Bocs le vagyok maradva a SZPI-t csak talán egyszer láttam, Isten őrizz kritizálni merjem(főleg, hogy a következmények ijesztőek), de egy hozzászolást hadd engedjen meg nekem is a tisztel közönség(ill. olvasotábor). A kritikát jó ha megtanuljuk elfogadni, esetleg érvekkel cáfolni. És lévén,hogy mindenki érdemel második esélyt, hadd ne itéljünk elsőre.
    Kiss Bence védelmére állnék (hahh vegyétek fejemet), a fentebb idézett cikk alapján ilyen komolyan megalapozott véleményt nyilvánitani, talán pici tulzás (főleg annak ki a Szabadságot hirből, illetve még onnan sem ismeri). És bár mindenki hangoztatja a vélemény-nyilvánitás szabadságát(ujjé, demokrácia van) ez csak addig érvényes mig személyes véleményére vonatkozik.Kizárolag.Hmmm….

  21. cicciolina

    HELLO,csak szepeket irjatok rolam……puszi….puszi…..CICCIOLINA STALLER ILONA