Megnősültem

Vasárnap sikeresen megházasodtam egy moziban. Szűk baráti kör vett részt a ceremónián, mintegy ötszáz ember. Sokat kellett várni az “igen”-re, közel egy évet, de a lényeg, hogy megszületett, így eldőlt az életem. Igaz azóta néha tűnődöm, hogy a feleségem miért válaszolta arra a kérdésre, hogy “Ígérede, hogy hű leszel…..halálodig?” azt, hogy “Igyekszem”. De ez már részletkérdés, lényeg, hogy a buli jól sikerült, kissé rendhagyó módon több zenekar is fellépett az esküvőmön, szerencsére szinte mindegyik ráért aznap. Nemcsak zenekarok voltak az esküvőmön, hanem tánccsoportok is, lévén hogy a feleségem profi táncos, így ragaszkododtt hozzá, hogy ők és még más tánccsoportok is fellépjenek, sőt még egy OJD vers is volt. Arra már nem emlékszem, hogy Boros Csabát melyikünk hívta szavalni, de nem bántuk, mert jó volt. A koszorúslány természetesen Hajni volt, igaz a koszorúját elhagyta valahol, olyan szétszórt, a szállodakulcsot is elvitte. A násznagy Kelemen Attila volt, alapjába véve megfelelt, ám viselkedése hagyott némi kívánnivalót maga után. Például nem szép egy násznagy részéről, hogy amikor az “igen”-ek hangzanak el, akkor hátradőlve, és rúgkapálva hahotázik a teremben, dehát ez egy ilyen kötetlenebb, lazább esküvő volt. Itt van kép is róla.Kérdeztem Gadát is, őt nem zavarja, hogy van közben egy feleségem, úgyhogy minden rendben van.

TSz

2 válasz: “Megnősültem”

  1. Andris

    TSz! Nagyjából majdnem hetek óta arra várok, hogy kielemezzed a vásárhelyi elődöntőt, mert én rég röhögtem annyit otthon, mint aznap. Mondják, este meg te voltál a legjobb műsorszám. Szóval akkor ki miről maradt le?

  2. Szomszédnéni

    Andris
    Igazad van, a Vásárhelyi az csúcs volt, várok én is képeket a fotósoktól, hogy tudjam illusztrálni is. Nem mondtam le róla, meg fogom írni, és megígérem, hogy ezt pénteken teszem. Így, hogy megígértem, muszály lesz megírjam, bármennyire is lusta leszek pénteken.
    TSz