Szomszédnéni Rádiókabaré (mp3) LETÖLTÉS

Ez a Szomszédnéni Produkciós Iroda Rádiókabaré a humortársulatunk és a Kolozsvári Rádió közös műve, tehát Rostás és Szilágyi is hibásak azért, hogy megkaptuk a rádió bemikrofonozott hangversenytermét, és élő közönséggel felvehettük a szilveszteri rádiókabarénkat. Kösz. Letöltés indul.

Amit az első mp3-on lehet hallani az a kabarénk intrója, mindig meg szerettem volna ezt csinálni, de hallgassatok bele, hogy mit. Szerencsére a mi társulatunk nem konzerv-nevetéssel dolgozik:
kozonseg bemelegito

Ez egy jelenet, amit még nem adtunk elő kétszer ugyanúgy. Ez a szabály az összes többi jelenetünkre is érvényes. Hogyan lehetne EU-konform módon előadni “A vén cigányt”:
1

Hogyan hangzana egy székely politikus beszéde magyarul:
2

A nagy vonatrablás című rádiójátékunk arról szól, hogy mi történik akkor, ha a szinkronmunkatárs hülye:
3

A falusi oktatás rejtelmeiről:
4

Itt egy mesélő és egy Surround Stereo System egészíti ki nagyon jól egymást:
5

Tuti tippek arra, hogy hogyan lottózzunk hatékonyan:
6

Egy mondat, különböző nyelvjárásokban:
7

Mi történik mikor egy showműsorban egy állathangokat utánzó tehetség szerepel:
8

Ebben a jelenetben Kőműves Kelemenhez érkezik a felesége:
9

Egy újabb lehetőség a költő-baszogatásra:
10

Erdélyi találkozik a magyarországival:
11

Ebbe a jelenetünkbe besegített Felméri Péter barátunk is, a cucc arról szól, hogy két indiánvezér veszekszik és valaki magyarra fordítja:
12

Milyenek a nagytaták:
13

Részlet az „István, a sirály” rockoperából:
14

Töltsd le az mp3-akat, hallgasd, terjeszd, tedd fel, vedd le, add el, csomagold be, nyeld le, köpd ki, vedd be, fesd ki, vágd szét, törd el, nyomd meg, írd át. Tulajdonképpen, azt tehetsz vele, amit csak akarsz. Heppi downlód!

Béfé::

13 válasz: “Szomszédnéni Rádiókabaré (mp3) LETÖLTÉS”

  1. Anonymus

    A kozonseg bemelegitot azert ki lehetett volna hagyni, reg volt de nem annyira Kispalek Happy Borzday koncertalbuma. A tobbi…..hat eloben lehet bejonnenek.

  2. andrea

    Ugyes. Tovabbi sok ilyen kabaret a Szomszedneninek es boldog uj evet. Puszik a fiuknak.

  3. sch tibor

    És egy részlet a szilveszteri TV műsorból is- a Szomszédnéni oktatófilmje a Youtube-on:
    http://www.youtube.com/watch?v=2P5qyNMDeiE

  4. Hezag

    lehetett volna frappansabb is, de van jo is benne.hajra

  5. Aker

    Hat a Kispal Kozonsegzajanak leutanzasa tenyleg nem volt tul szerencses, viszont Komuves Kelemen felesegenek harmadik hallgatasakor is jokat nevettem.

  6. Szomszédnéni

    A Kispál közönségzajt nem utánoztuk le. A rádiókabarékban, televiziós showműsorokban így szokás felvenni az anyagot – ez annak a paródiája. Volt szerencsénk, vagy szerencsétlenségünk részt venni többi ilyen jellegű felvételen, például többek között egy RTL Klubos műsor felvételén, és láttuk, hogy a közönséget egy alak a műsor előtt bemelegíti pár szaftos viccel, a közönség röhög, leveszik, és műsorban, utólag ezt keverik alá. Ugyanúgy dolgoznak a tapssal. Először felveszik a tapsot, több intenzításban. Ugyanezt parodizálta Lovasi, és a bemelegítő felvételen én is, épp ezért hasonló. Mindenesetre az örvendetes, hogy mindenki sok Kispált hallgat, jobb, mintha olyan példákkal jönnétek, hogy ez olyan, mint Lagzi Lajcsi 98-ban a Dáridóban.

    Béfé::

  7. kvaznovzki

    Ki az a kispál?

  8. Aker

    Nem tudom hogy emlekeztek-e erre a korabbi irasra, http://szomszedneni.egologo.transindex.ro/?p=224, szerintem ez a bemelegito is ebbe a kategoriba tartozik. Csak elsore vicces igazan.
    Szoval nemcsak Kispalt hallgatok hanem blogot is olvasok :D

  9. lilalala

    Tiltakozom a kabaré müsorok betiltása miatt.
    Köszönöm , hogy vagytok.

  10. Katona Mozes

    2eea

  11. !!!!

    Tehetségesek, gartulálok!
    A tágár szavakat azért mellőzni kellene, azokból a csonka orszában is van elég.

  12. Laci

    másfél éve figyellek benneteket és nagyon tetszik a többi humoristától meglehetősen eltérő gondolkodásotok meg humorotok is van, ami humoristáknál ritkán hátrány. (ha megfigyeltétek, akkor ebben a mondatban kétszer is benne volt a humorista szó, ami szóismétlés.) és ezekre a hangfájlokra csak most akadtam rá, pedig a honlapon jártam már egy párszor… szégyen. nagyon örülnék, ha pesten csinálnátok egy önálló estet, tudom, hogy nem egyszerű, pénz, paripa, fegyver stb, de az első sort megtöltöm. remélem megdumáltuk.

  13. Szomszédnéni

    Laci,
    megdumáltuk. Ha a Dumaszínház szervezők is benne vannak, márpedig céloztak már rá, a közeljövőben lesz a New Orleansban önálló estünk. Hogy mikor, az idejében meg fog jelenni a dumaszinhaz.hu -n.

    TSz