IQ NET

Az IQ-net elnyerte tőlem Kolozsvár legviccesebb netszolgáltatója címet. Két srác intézi, egy vastagabb, pulóveres, meg egy másik vékony füssös. Lemész a pincébe, majd jobbra, ott van egy terem ahol egy srác counterstrikeozik, egy másik alszik az enteren. Nos tőlük béreljük az irodába a netet már több mint két hónapja. Teljesen meg vagyunk elégedve, mert nem drága, olcsóbb, mint máshol. Meg aztán az elmúlt két hónapot nem is kell fizessük, mert még nem kötötték be. Azt ígérték május harmadikán, hogy a jövő hét, de mivel elég sok a munkájuk, elhúzódhat a dolog, és csak két hét múlva kötik be. Akkor még nem sejtettük, hogy mekkora poénözön kezdetén állunk. Két hét múlva telefonáltunk, azt válaszolták, hogy nem tudnak jönni, mert nagy viharok voltak, és elszakadtak valami kábelek, és kell rendeljenek másikat. Pár nap múlva azt válaszolták, hogy azért nem jönnek, mert erősen meleg van, és ilyen melegben nem lehet dolgozni. Hát ültünk az irodában, rajzoltuk a tervet, és vártuk, hogy a hőmérséklet nem menjen 27 fok fölé, és ne süllyedjen 26 fok alá. El is jött a pillanata, éppen kellemes, hűvöske idő volt, telefonáltunk. Azt mondták, hogy másnap reggel jönnek. Ugyanolyan fahangon tudták ezt az egy mondtatot mondani úgy kb két hétig mindennap: minden rendben, holnap jövünk. Aztán két hét múlva ráéreztek arra, hogy ez így elég monoton, valami csavar kéne még a történetbe, úgyhogy az egyik nap a vastagabb srác elnézést kért az egész hercehurcáért, és kijelentette, hogy aznaptól átveszi ő személyesen az ügyet. Nagyon megnyugodtunk. Utána ő mondogatta, hogy majd holnap reggel. Egyszer még egy ilyen története is volt, hogy nem tudják a kábelt átvezetni az úton. Na aztán eljött a szesszió, és bedobták, hogy vizsgájuk van, és nem tudnak jönni.
Mostmár az is lejárt, már előre mosolygok, milyen frappáns történettel fognak előállni most.

TSz

2 válasz: “IQ NET”

  1. tamas

    Welcome back, Szabi! :) Erot, egeszseget kivanok! ;) )

  2. pászti

    te Szabi, hétfőn tényleg jönnek