Döntő Lánykérő

Még soha nem kértem meg lány kezét. Nem is olyan rossz dolog, kár hogy sok ember életében csak egyszer van ilyesmi. A gyergyói G.S.G. csapatból Gabriella kezét kértem meg rengeteg ember előtt. A válasz még nem végleges. Tulajdonképpen nincs is még válasz. Ez a humorista átka, nem veszik soha komolyan. Persze van ennek jó oldala is, amikor búcsúzol a barátnődtől, kérdi, hová mész, nem tudsz mit kitalálni, és bevallod, hogy a másik barátnődhöz. Ő meg csak nevet. Ezt persze csak úgy mesélte nekem is egy távoli humorista barátom.
Tehát, hogy jegyben állok-e vagy sem, az még kérdéses. Már több zenekar a Médiabefutó fellépői közül felajánlotta, hogy zenélnek a lagzimon, például a Titán, akik egy fogadalmukat szegnék meg ezzel. Az RTV bukaresti stúdiója megígérte, hogy három kamerával fogják venni az eseményt. Mondhatni csomó minden már készen áll, már csak a válasz kell megszülessen, és ki kell találjam, hogyan mondom el anyumnak. Tekintettel egy csomó minden körülményre a lánykérés még 11 évig garanciában van. Ezt mikor mondtam Gabinak, kissé megnyugodott.

Volt egy álmom múlt éjjel. Kb 31-33 éves voltam, és reggeliztem a feleségemmel. Nem emlékszem az arcára. Csak tudtam, hogy ő a feleségem. A telefonom bippogott egyet. A feleségem felvette, és ideadta a következő szöveggel: Valaki írt neked egy ennyit, hogy: IGEN. Mire én átvettem a telefont, megnéztem a számot, lenyeltem még egy falatot,é s mondtam a feleségemnek: Akkor holnap válunk.

TSz

Egy válasz: “Döntő Lánykérő”

  1. Domio

    Naperszemanhogyvalakinekmilyenjoudolgokjutnakazeszebe.