Mindenki függ.
Van aki a cigitől, van aki piától, van aki kábítószertől. Valamilyen számomra is érthetetlen módon, még senki olyat nem ismertem, aki Vörösmarty Mihály szonettektől vagy Kosztolányi Dezső novelláktól függött volna. Megmagyarázhatatlan, mi? De vegyük sorra.
Van akinek nikotinfüggősége van.
Az olyan feliratok, hogy „a dohányzás öl, halált okozhat, segít az elpatkolásban” senkit nem állítanak meg. Egyetlen olyan felirat van a cigarettás dobozon, amelyik elgondolkodtathat: „A dohányzás impotenciát okozhat.” Ilyenkor visszaadjuk a dobozt, és kérünk egy olyat, amelyiktől csak rákot lehet kapni.
Van akinek alkoholfüggősége van.
Mindegy hogy sör, bor, gin, likőr, konyak, vodka, pálinka, whisky – ameddig megvan a napi adag. Ilyenkor tudjuk, hogy a másnaposságot csak az örök részegséggel tudjuk elkerülni.
Van akinek kábítószer-függősége van.
A nagyapám mesélte, hogy fiatal korában volt olyan, hogy reggeltől estig kaszáltak. Akkor így füveztek. Aztán jött a háború. Akkor így szívtak. A fogságban pedig mindenki megkapta a napi adagot. Verésből. Régi időkben így narkóztak.
Van, akinek szeretetéhsége.
Képesek lennénk bármit megtenni, hogy megszeretessük magukat. Hogy elfogadtassuk magukat a többiekkel. Hogy ragaszkodjanak hozzánk. Hogy bízzanak bennünk.
Mocsok szentimentalizmusok, gusztustalan.
Brrrrr.
Soha nem lehet leszokni.

Béfé::

Elküldve: 2007. szeptember 9., 5:37 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.