Humorforrások Kolozsváron

Nézzük csak, hol lehet jókat nevetni Kolozsváron. Van egy jó tippem. Menjünk el a Heltai vendéglőbe, és ha szerencsénk van, akkor ugyanaz a pincér lesz, aki ma volt nekem. Pászti szerint első látásra egyértelmü, hogy a csávó az üntrelákuri-ból van, később ez be is igazolódott. Sovány, csőrös cipőt hord, és egy végtelenül puliszka arckifejezése van manelista beütésekkel, persze magyar. Ha még mindig nem vagyunk benne biztosak, hogy ő az, vagyis jó napot fogtunk ki, akkor figyeljük meg, mennyi idő alatt tölti ki a sört egy pohárba. Ha ez több, mint 20 másodperc, akkor ő az.

Korábbi esetek vele, ami sajnos így leírva nem olyan hatásos, de próbáljunk meg odaképzelni a szavai mögé egy tétova, bizonytalan, puliszka hangsúlyt.
Ne kérjük a menüt, mert kihoz egy tányér levest! Próbálkozzunk az étlappal. Ezt nem fogja érteni, de ha kellőképpen gesztikulálunk mellé, akkor előb-utóbb rájön. Húsz perc, és ki is hozta az étlapot.

Egyik alkalommal mellettünk magyarországiak ültek, és megkérdezték, hogy mi az a rablópecsenye. Erre vitézünk kb. ezt mondta (imbolygó puliszkahangot elképzel):
– Hááát.. ilyen …kicsike…ílyen kis husok, meg vannak így sütve, éés…olyan pálcika..pálcikára…
– Olyan vadas lesz akkor, igaz?
– I..igen.
– És körülbeül mennyi idő alatt készül el?
– Hááát, olyan tíííz … tizenöt…. húúsz ….. huszonöt….perc….kábé… – adta meg a pontos időintervallumot lovagunk.

Ma kértünk két sört. Letett egyet nekem, kitöltötte (23 mp), majd kitöltött mégegyet, és Vanyek elé rakta majd kicsit zavartan:
– Ez ide lesz?
– Nem, ide. – mondta Isti.
Megfogta, bizonytalanul Isti elé tette, majd ránézett az enyémre, azt is megfogta, kicsit gondolkodott, majd megkérdezte:
– Ez is oda lesz?
Na itt nem volt mese. Egészen szabályosan elröhögtük magunkat. Az, hogy próbáltuk leplezni, hogy rajta röhögünk, még egyértelmübbé tette az egészet. Na de még megyünk, megéri.

TSz

7 válasz: “Humorforrások Kolozsváron”

  1. Pinţeru

    Iide nemég gyertek bazeg rőhögni ralytam mer a meniu a fejetekbe még lessz huzva.

  2. Zsók

    Ezt a hozzászollást tényleg a pincér irta? Vagy valami smekeria volt az egeszbe. Mert ha ő akkor már elképzellek egy étlappal a fejeden ami a tojásrántottára van kinyítva. :D
    Na jó étvágyat nektek!!!!!!!!!!!
    Maya szelleme kisérje utatokat!!!!!!!!!!!!!!

  3. Szomszédnéni

    Nem tudom, hogy tényleg a pincér írta-e, mindenesetre beszereztem egy bajuszt, és azzal megyek legközelebb kajálni.

    TSz

  4. feketefene

    “üntrelakurj” :D

    gondolom a romános akkcentus is megvan, mint a Feri ciocatu’ :P

  5. Szomszédnéni

    Feketefene
    így helyes, és természetesen megvan
    TSz

  6. Istvan

    Gyertek nyugodtana Heltaiba mert mas pincerek vannak….

  7. Milan

    Sziasztokk valaki kerlek el tunda kuldeni a feri a ciocatut :D ? mert nagyon kene:D es sehol se talalom:-S