Szomszédnéni szomszédnéniknek

Nem tudom hány humortársulat lépett fel eddig a kolozsvári Szent Ráfael Katolikus Nőszövetségnek? Mi igen. Nézzétek meg, milyen volt.

1

De kezdem az elején. Ami a közönséget illeti, az előadásunk megkezdése előtt körülbelül negyven nő és két férfi tartózkodik a teremben. Kezdenek leülni. A férfiak meghúzzák magukat az egyik sarokban. Az egyik hölgy meséli, hogy látta a tévébe Sarközyt, és milyen kis pöttöm. Mire a másik rátromfol, hogy neki évekig nagyon tetszett Robert Redford, aztán látott vele egy interjút és kiderült, hogy egy “tökmag”.

leulnek

Kiderül, hogy nem mi vagyunk az egyetlen meghívottak, előttünk fellép a képen látható csaj, aki zongorakísérettel operetteket ad elő:

3an

Zsuzsa néni megérkezik közénk, és elmondja, hogy mi a sztori. Elmesél nekünk úgy tíz vicces történetet, és hogy a szóhasználatával éljek: “bármelyiket felhasználhatjuk a kabaréba”.

zsuzsaneni

A néni nagyon kedves, ő az egyetlen, akit ismerünk a társaságból, már többször összefutottunk vele más rendezvényeken is, nagyon szeret minket – például eljött az XL-re is. Elkezdődik a műsor zenei része, egymás után jönnek az operettek, én mindössze egy számot ismerek fel a Mágnás Miskából, de persze én sokkal ritkábban járok operettekre, mint TSZ.

zongora

A zene után a Nőszövetség vezetője előveszi a kicsi csengettyűjét, csenget kettőt, erre csönd lesz, és bejelenti, hogy most humor következik a Szomszédnéni előadásban. Zsuzsa néni átveszi a szót tőle, hogy mondjon ő is egy kis bevezetőt, a csengettyűs néni átadja neki a szót, azzal a kikötéssel, hogy “aztán ne húzza el sokáig”.

bekonfneni

Egy félórás kiselőadással készültünk – a nénik remkül szórakoztak, néha hangosan is kommentáltak egy-egy poént, mi is mosolyogtunk.

nevet

Az előadás végén kaptunk ajándékba fejenként egy képeslapot, egy mákos és egy diósbejglit, egy üveg bort és egy Karinthy Frigyes gyűjteményt. Ezután következett az ünnepi vacsora része, asztalhoz ültünk, beszélgettünk, Zsuzsa néni odaszabadult a zongorához és eljátszotta a francia himnuszt. Ezután szabadkozott, hogy nem tud egyszerre keringőt játszani a zongorán és táncolni is rá, mire egy másik hölgy megjegyezte, hogy még szerencse. Mit mondjak – szerintem nagyon édes, hogy ilyen idősen nem otthon morcoskodnak a tévé előtt, hanem hétfőként összeülnek, zongoráznak, teáznak, szurkálják egymást és csesztetik Robert Redfordot.
Olyan volt, mintha a saját nagyszüleinknek játszottunk volna.
Távozáskor odapakoltak még nekünk egy-egy tányér süteményt.

Béfé::

8 válasz: “Szomszédnéni szomszédnéniknek”

  1. dzsakéta

    csak nem hagy nyugton a kíváncsiság: a feminista jelenetet előadtátok?

  2. Szomszédnéni

    Nem. :)

  3. dzsakéta

    puhányok :p

  4. Kextekercs

    Ez nagyon aranyos!!!

  5. feketefene

    Ez tényleg nagyon aranyos, csak az a kár, hogy nem készült videó róla…
    de majd a legközelebbi alkalommal ;) :)

  6. szemmel

    Azt mondtátok, hogy szombaton van… (Így viszont tényleg összejött nektek a hely hamisítatlan varázsa :-) )
    A termet átrendezték, én mindig úgy fordultam meg ott, hogy a produkció a függöny előtt volt, az egész terem meg tele volt székkel, középen keskeny úttal, amin a fellépők átpréselhették maguk; úgy látszik helyet teremtettek nektek a közönség rovására, vegyétek megtiszteltetésnek
    csók

  7. nekem

    mégis milyen poénokat durogtattatok el a kedves közönség előtt?

  8. Krisztina

    Zsuzsa neni tenyleg egy fenomen :)