Anti Valentin nap

A Corvinusban volt ez az Anti Valentin nap, itt voltunk páran fiukul. Aztán volt egy csaj is, de az nem a miénk volt. Amiben eltért a Corvinus a más napoktól, hogy a falakon fekete megsebzett szívek voltak, alattuk keresztbetett sípcsontok, a színpadon meg Jokerman koncert. Ez angolul volt, úgyhogy nem tudom, hogy a szerelemről szóltak-e a számok, vagy sem. Lehet, hogy az életről, ki tudja? Hallgassátok meg, s kiderül.

Előttünk lévő asztalnál szemmel láthatóan egy hip-hop-zene kedvelő társaság foglalt helyet. Ezt a sapkájukból lehetett megállapítani, illetve abból, hogy maguk közt csúfolkodtak a Jokerman zenekarral, és tüntetően nem tapsoltak. Egyszer tapsoltam, amikor az egyik megfordult, és csúnyán megnézett. Akkor elgondolkoztam, hogy bizony ha szóváltásra kerülne a sor, akkor nehezen tudnám nekik barna, csíkos pulóverben elmagyarázni, hogy én is szeretem például Snoop Doggy Dog-ot.
Különben miután jobban megfigyeltem őket, egyértelművé vált, hogy ugyanúgy tetszik nekik a Jokerman zenéje, mint bárki másnak, csak baseballsapkával, és kapucnival ezt ciki bevallani. A lábuk, a kezük, az ujjaik verték a ritmust, még nyakból is bólogattak hozzá. Kiálltványt fogalmazok meg: Fanatikusok! Tegyetek el Befőttet!

Hallottam egy másik szomszéd asztalnál egy poént, amelyet azóta sem sikerült megfejteni. Nehezen született meg az asztalfőn ülő szájából, de végül kétfajta kiszerelésben is sikerült tálalni. Azt kérdezte társaitól:
– Tudjátok, milyenek vagyunk mi? – Azok nem tudták, és akkor elmondta:
– Olyanok, mint az ábécében az első betü. Egy zérók vagyunk mi. – Nem volt nevetés, és elég hamar rájött, hogy hiba csúszott a dologba. A poén hibátlanul hangzott el, úgyhogy a felvezetőben lehet a hiba, és kijavította magát:
– Vagyis olyanok, mint a matematikában az első betü. – nagyszerüen megérezte, hogy még egy apró csiszolnivaló van a mondaton, és gyorsan hozzátette:
- Vagyis na, mint az első szám. Mint a matematikában az első szám. Egy zérók vagyunk mi.
Na de ennyi vajúdás után már meghalt a poén, mire kész volt a remekmű, már nem hatott a meglepetés erejével, így hősünk egy újabb variáció kidolgozásába fogott. Ezt sikerült elsőre, hibátlanul elmondani:
– Olyanok vagyunk, mint a Zorróban a két szám. Egy zérók vagyunk. – erre már kacagtak.

Később Insomniában Dj Max Ernst és Dj Martin Heidegger Valentin napi zenéjét hallgattuk. Erről nincs mit írni, meg kell hallgatni őket, szoktak lenni az Insóban.

Egy tragikus esemény a jövőből itt.

TSz

Egy válasz: “Anti Valentin nap”

  1. feketefene

    ilyen jót ma még nem röhögtem, mint a zorrón…
    gyakrabban kéne Corvinusba járjak :P