Ugorjunk

Kezd elég gáz lenni, hogy augusztus közepén még mindig a Félsziget humorprogramját reklámozzuk. Arra gondoltam, hogy ahogyan nekem sincs nyáron kedvem blogot írni, úgy nektek sincs kedvetek blogot olvasni. Sokminden történt a Félsziget óta velem, ilyenek mint: Nagyvázsonyi fellépés, illetve egy hét nyaralás ugyanott a Dumaszínházasokkal, Balaton. Ugyanitt lándzsadobással elnyertem Fatima szerelmét, akiről kiderült, hogy férfi. Senkinek nem kívánom, hogy úgy érkezzen haza egy nyaralásból, hogy a lakáskulcsa a hátizsák legalján van.
Átköltöztem az új lakásba, ahol az ajtó éppen a parketten simul tova, ahogyan kinyitod. Ez persze akkor derült ki, amikor megvettem a mokettát, és leterítettem. Körtefa áll a házam előtt címü nóta erősen aktuális lett. Állítólag bérgyilkosok laknak kettővel fölöttünk.
Orange-tól kaptam még egy hét haladékot. Kárpát Medencei Nyári Szabadegyetemen léptünk fel, ahol gratulált egy holland a mimikánkhoz. Másnap délelőtt számszerint kettő autóbuszt és három vonatot késtünk le. Még soha nem adtuk le a rádióműsort ennyire utolsó pillanatban, még háromésfél perc, s úszott volna a dolog. Nemrég (tegnap) Udvarhelyen színészvetélkedőn vettem részt, közönségdíjat kaptam a közönségtől, köszi. így lehet nem kell újabb haladékot kérjek az orange-tól. Nem tudom mondtam-e, hogy Vanyekkel költöztünk össze, aki arra kért, hogy ne írjunk róla a blogban, úgyhogy akkor nem teszem. Még azt sem mesélem el, miért nem vállalt el egy bányamanó szerepet, amit én ajánlottam neki.

Hát ennyi címszavakban, talán majd részletezek néhány élményt. Vajon melyiket?

TSz

7 válasz: “Ugorjunk”

  1. TéDé

    Na Vanyekkal együtt lakni :) Arról lehet mesélni :) Emlékszel mikor a diplomamakettjét csináltuk miközben ő valahol nagyonmáshol volt? :) Régi szépidők :)

  2. Jimi

    Tevedsz TSz, figyelunk !

  3. kinga

    igaz az, h felleptek nyiregyhazan felmerivel?:-D

  4. Szomszédnéni

    TéDé, igen emlékszem, mijazhogyemlékszem.

    Jimi, rossz érzés, ha követnek. Figyelj csak hátra.

    Kinga, igaaaaaaz, 31.-én.

    TSz

  5. igenbiza

    Valaki írja má’ le, hogy vanyek hogyan szoppintott egy nagyot a híres makettezés végén. Imádom a sztorit :-D
    Ja… Vanyek, nem tudunk róla, hogy TSz-el lax…

  6. Szomszédnéni

    igenbiza,
    hát Vanyek megtiltotta hogy bármit is írjunk róla itt a blogon. De egyszer elmesélhetem úgy hogy más nevet használok, például Endre. De most még nem, mert ezt elolvassa, és akkor gyanús lesz neki, kell várni pár napot, amíg elfelejti.
    TSz

  7. igenbiza

    Szerintem már lassan elfelejtette