Frácí Zsiga

Velük fog meggyűlni a baja, annak, aki pofázik.

Az úgy volt, hogy költöztünk, de a bejáratnál egy erősen részeg ember azt kérdezte tőlem, hogy nem-e tudom hányadikon laknak Frácí Zsiga. Mondtam, hogy éppen most költözünk, nem ismerek senkit. Jó, jó, de a Frácí Zsiga melyiken lakik. Mondtam őket sem ismerem. Egyből kijózanodottnak tűnt a pofa, kikerekedtek a szemei, és újra megkérdezte: Neeeem ismered?!
Megint mondtam, hogy nem, és akkor azt kérdezte erősen érezhető részvéttel a hangjában, hogy: Nem félsz? Hát ekkor persze már egy kicsit féltem. Láttam, hogy megesik rajtam a szíve, közel hajolt, és a körénk szövődő erős alkoholköpeny alatt elmesélte: “Azúgy va, hogy, ha…neked…valami barátod, nem, rosszul mondtam, neked valami ellenséged van, és eljössz ide a Frácííí…..Zsiga, akkor ők …azok….azok ketten …. (kezével különböző dolgokat mutat, nyakelvágás, arconboxolás, kereszt) tehát az a lényeg …. hogy az ellenséged meg….hal. Ott laknak fent a harmadikon (kettővel fölöttünk) ahol az ablak félig nyitva van.”
Itt mondjuk nem értettem, hogy miért kérdezte, ha amúgy is tudta. Aztán elváltak útjaink, én pedig ajtócsiszolás közben, minden pillanatban vártam, hogy kopogtatnak a Frácí Zsiga.

A házavató buli konceptjét pedig mindenképp újra kell gondoljuk.

TSz

3 válasz: “Frácí Zsiga”

  1. feketefene

    Ha majd kellően összehaverkodtatok a frácikkal, felkérhetitek őket rendezvényeitek biztosítására…

    …nagyon sztárosan mutana két gorilla melletetek nyüzsögve (feltételezem nagyszekrény-termetűek)! :)

  2. bacsa

    hivjatok meg a fraci zsigakat, az osszeset, es nem lesz baj azon a bulin.

  3. Laci

    Vigyétek őket Korondra :)