Azért az hosszú utakat meg lehet unni. Még akkor is, ha nálunk a laptop, és közben dolgozunk. Sőt, ha utazás közben még dolgozunk is, azt még hamarabb meg lehet unni. Ezért szoktam magammal vinni egy könyvet, és ilyenkor egyszerüen felütöm, és olvasok. Nemrég Mosonmagyaróvárról utaztunk vissza Kolozsvárra vonattal, Budapesten váltottunk a Hargita Express címü nagyszerü szerelvényre, és zakatoltunk hazafelé. Látszólag minden a legnagyobb rendben volt, volt jegyünk, a határon átengedtek, már Bánffyhunyad környékén jártunk, amikor meguntam az utazást. Igazából sokkal korábban meguntam, de itt döntöttem úgy, hogy előveszem a könyvem, és olvasok. Felnyúltam a polcra a csomagomért, de az nem volt ott. Benéztem a székem alá, más székek alá is, ott sem volt. Egy olyan nyitott vagonban voltunk, úgyhogy mindenki láthatta, amint néma tanácstalansággal, bárgyún körbetekintek. Utoljára angol szóbelin éreztem így magam, amikor a kérdést sem értettem, nemhogy tudjam rá a választ. Persze az első gondolat az volt, hogy ellopták. Lassan rájöttem, hogy ez elég valószerütlen, hogy a fejem fölül úgy ellopják, hogy senki nem veszi észre. Óvatosan leültem, és megpróbáltam megfejteni, hogy mi történt. Egy tény, és egy emlék segítségével sikerült rekonstruálni a történetet. A tény az, hogy a táskámnak hiányzik a vállpántja, tehát nem tudom magamra akasztani, ezért kézben kell vinni mindig. Az emlék pedig az, hogy Budapesten sétálok a vonat felé, és közben kavargatom a kávém. Az egyik kezemmel fogom a kávét, és a másikkal kavargatom. Úgyhogy a történet nagyon is logikus:

Ahhoz, hogy kifizessem a kávét, letettem a földre a táskám. Amikor megkaptam a kávét, a nő adott mellé egy pálcikát. Ekkor a tudatalattimban a következő spekuláció zajlott le: Három cselekvést kell végeznem, de csak két kezem van. Egyet mindenképp hanyagolni kell. A kávé kavargatás nélkül az elején keserü, a végén édes. Egy pálcikával kavargatni a levegőben kávé nélkül hülyeség. Tehát ez a két cselekvés összefügg egymással, úgyhogy a fennmaradó harmadikat, a táskacipelést hanyagolta a tudatalattim.

Az a szopás a tudatalattival, hogy nem tudsz róla.
Aztán nem tudom mi lett a táskával, lehet lezárták a Keleti pályaudvart, és speciális egységek különböző műszerekkel próbálják semlegesíteni a táskának álcázott pokolgépet, vagy egyszerüen vigyorogva elemelte egy csöves, aki talált benne többek között egy szoknyát, egy női fejkendőt meg egy zakót és egy kalapot, és most gondolkodik, hogy ez a táska akkor nőé, vagy férfié volt.

Szerencsémre a laptop meg az iratok egy másik, magamraakasztható táskában voltak, de most vettem egy újat, amelybe laptopot, iratokat, ruhákat, mindent egybe lehet pakolni. Ez azért jó, mert legközelebb nem csak egy részét hagyom majd el a dolgaimnak, hanem mindent egybe.

TSz

Elküldve: 2009. június 10., 8:47 am-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.