Tegnap voltam életem első critical mass-én, de még fogok menni mindenképp, mert jó érzés amikor a rendőrök a te oldaladon vannak. Picit féltem, hogy leellenőrzik a lámpámat, rájönnek, hogy nem megy, és jól megbüntetnek a forgalommentes nap nevében, de sokan voltunk, egészen pontosan 147-en, meg még kettő, és nem ellenőriztek semmit. Végigbicikliztünk a városon, és mosolyogtunk az egyre mérgesebb sofőröknek. Az egyik sofőr (meglepődött, amikor befordult a sarkon és 147+2 biciklissel találta szembe magát) annyit mondott: Na bráááávóóó! – de éreztük, hogy nem őszinte a kijelentése. A felvonulás végén az alpolgármester beszédet mondott, miközben a közelben egy légkalapácsot működtettek, de eltaláltuk, mikor kell tapsolni.
Egy kedves párbeszéd, amit indulás előtt hallottam egy apuka és kisfia között:
Kisfiú: – Nem fognak elütni az autók?
Apuka: – Nem fognak, mert rendőrautók kísérnek végig. Elől is fog rendőrautó menni, meg utánunk is, meg még egy rendőrhelikopter követ végig bennünket, és amelyik autó el akar ütni, azt kilövik.

A kisfiú megnyugodott.

TSz

Elküldve: 2009. szeptember 23., 4:35 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.