Ásmen győztünk mi, székelyek

A Koronával jöttem haza Karácsonyra, de mostmár a Koronát is kicserélték egy modernebb szerelvényre, olyasmi, mint a Hargita Express. Többek között pédául az ajtók úgy nyílnak, hogy a mellette lévő zöld gombot meg kell nyomni. Épp az ajtó mellé ültem, és unalmamban azt figyeltem, lássuk mikor jön valaki, aki nem úgy nyitja ki az ajtót, hogy meghúzza, majd elkezdi rángatni, majd szétnéz, észreveszi a gombot, kíváncsian megnyomja, átmegy, majd rángatva megpróbálja becsukni, és miután nem sikerül, hagyja magától becsukódni. Sokáig vártam, és közben elnyomott az álom. Nem sokkal Csíkszereda előtt ébredtem fel, mennék a WC-re, nyomom a gombot, de semmi. Nyomom még egyszer, semmi reakció. Ekkor megpróbáltam kézzel elhúzni az ajtót, és simán ment. Megadta magát a technológia a székelyeknek, sikerült legyőzni. Az ajtó nyíljon a kilincsel, milyen dolog, hogy mindenféle gombokat kell nyomogatni. Leszállásnál a másik vagonba kellett menjünk, mert a leszálló ajtó is el volt már romolva.

TSz

5 válasz: “Ásmen győztünk mi, székelyek”

  1. pampam

    nagyon tetszenek írásaid TSz :)

  2. Rynn

    Hehe, jó sztori, mint mind :D Remélem még jóóó sokáig fent lesztek a “humor-listán”!

  3. domanno

    modern korona? hát hova tűnik így az igazi mávos hangulat annak minden szaglószervre ható jellegével és klimaxos hőingadozásaival együtt?!

  4. Péter

    S még az ablakot sem lehet kinyitni!

    Ráadásul CFR vagonok is vannak rajta! Mikor utoljára mentem vele(2004) még csak MÁV vagonok voltak. Magyar vagonok, magyar utasok, csak a kalauzt kellett volna ledobni s észre sem vettük volna, hogy a (határ)sorompót még mindig nem vitték át oda Brassón túlra!

    Lefogadom, hogy már blattolni sem lehet!

    Ez megy különben egész Európában, mindenhol szétkúrják a vasutat! Könyörgöm, mérsékelt éghajlatú országokba mi pöcsnek légkondi a vonatba?

  5. Kata

    Akkor ezért maradtam, majdnem, a vonaton vasárnap reggel…nyomtam a gombot, mint at őrült, s lentről egy dalia legény kitépte, és máris tárult:)