Karikaturista párbaj indul

Kíváncsi voltam, hogy két karikaturista barátom, hogyan látja ezt az agyonbeszélt, tárgyalt, már-már giccses tematikát, ami a dán rajzolók és az iszlám szélsőségesek összecsapásáról szólt.
Könczey Elemért és Tóth Szabolcsot kérdeztem meg. Aki nem ismerné őket: Könczy karikatúrái naponta jelennek meg a Krónikában, legutoljára pedig egy „Szöveg nélkül” című albumot adott ki, TSZ meg a blablogunk fejlécében velem együtt ül egy vérrel (legalábbis valami piros folyadék) teli kádban.
Nagyon érdekes, hogy véleményük egyáltalán nem egyezik, különbözően látják a karikaturista szerepét, feladatát, szabadságát. Az pedig, már csak a sajtónak köszönhető, hogy mindkét beszélgetés olvasható a mai médiában – a Könczy-vel készült interjú a Transindexen, a TSZ-es pedig az Új Magyar Szóban.

Béfé::

6 válasz: “Karikaturista párbaj indul”

  1. Sz.Cs.

    Az ÚMSZ-ben van egy kérdés, ami így kezdődik: “Isten, Jézus gyakran megjelenik a nyugati karikatúrákban, és mégsem okoz közfelháborodást, nem szerveznek tüntetéseket.” De bizony okoz, és tüntetéseket is szerveznek. Írtam erről röviden itt: http://garat.freeblog.hu

  2. Szomszédnéni

    Karikaturákról szól a kérdés – Isten, Krisztus karikaturákban, nem filmek & stuff.
    A filmek gyakran kiviszik az utcákra a keresztény fanatikusokat, nem menjünk messze: ott a Monty Pythontól a Brian élete.
    De nem tipikus, hogy a keresztény fanatikusok felgyújtsák a filmstudiót – ők inkább megvásárolják a filmvállalat többségi részvényeit vagy úgy hatnak, hogy ne PG-ként sorolják be a filmet.

    Béfé ::

  3. Sz.Cs.

    Hát, nem is a film a lényeg, hanem a vallási tabuk elmozdítása. Amúgy meg az osztrák karikaturista, aki képregényt készített Jézusról, szintén közfelháborodást okozott Görögországban. Persze, hogy nem fognak a keresztények vérdíjat kitűzni meg robbantgatni meg boszorkányokat égetni, de szerintem ők is ugyanannyira kényesek, csak másképp reagálnak.

  4. Szomszédnéni

    Off

    Graham Chapmannak egyszer feltette azt a kérdést egy keresztény vallási vezető, hogy ugyan már, miért nem hagyják békén a vallást, mikor az csak szeretetre, békére és jóságra tanít – mondjon egy helyzetet, amikor a katolicizmus hibázott az ember ellen?

    Graham Chapman azt mondta, hogy ott van például a spanyol inkvizició.

    Béfé::

  5. th

    Aki hisz istenben emelje fel a kezét!

  6. Szomszédnéni

    Melyik istenben?

    Béfé::