Van egy olyan havilap, hogy Readers Digest, akitől felhívott egy szerkesztő, hogy készíthetnek velünk egy interjút és egy fotósorozatot, mert kitennének a címlapra. Mi azt mondtuk, hogy oké. Kicsit meglepődtünk, mert általában Lady Gaga szokott ilyen telefonokat kapni, nem mi, de ez lett az eredménye:
Áprilisban kapható a lap magyarországi újságárusoknál.
Béfé::
Lezárult a 7. Erdélyi Humorfesztivál versenyének az előválogatása, 44 humoristát néztünk meg közönség előtt, közülük fogunk hetet kiválasztani. Ha valaki plusz pontot akar szeretni, most jött el az ideje annak, hogy egy nagyobb pénzösszeget utaljon át a bankszámlánkra.
Béfé::
Persze Kolozsváron.
Ádám és Évától kezdve a Halál eljöveteléig – nagyjából erről szól a Világ Története című műsorunk, amit vasárnap forgattunk le a Magyar Comedy Central humorcsatorna számára. Ez a “Comedy Central bemutatja” harmadik évadja számára készült, és április 25-én lesz majd látható a televízióban. Mondjuk soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer humoristaként le fogunk vetkőzni egy tévéműsorban, de megtörtént. A legviccesebb az volt, mikor a sminkes megkérdezte, hogy milyen ruhát viselünk, hogy úgy sminkeljen, mi meg mondtuk, hogy semmilyen ruhát, csak egy zöld levelet. Nevetett. Mi is. Aztán meglepődött.
Mellette Humorfeszt előválogatunk. A szentgyörgyi, csíki és marosvásárhelyi válogatások már lejártak, pénteken hattól Szatmárnémetibe megyünk, a MusicCatban lesz a verseny, vasárnap nyolctól meg Kolozsváron a Bulgakov emeletén. Lehet jönni.
Béfé::
Hadházi László azt mondta nekünk, hogy azok a legjobb interjúk, ahol bemész, nem veszed olyan komolyan magad, és hazudsz egy kicsit. Kipróbáltuk Kalocsán:
Béfé::
Csinta Samu egy erdélyi politikus, akinek megjelent egy stand up comedyről szóló cikke a Szekelyhon.ro erdélyi honlapon. Én nem nagyon értek egyet ezzel a palival, és kicsit szurkolok neki, hogy legyen kicsivel több politikusi munkája, és inkább azzal foglalkozzon, hogy ne maradjon ideje a stand up comedyről cikkeket írni.
Béfé::
—
Csinta Samu írása itt:
Stand up és tűnés!
A világra többé-kevésbé nyitott emberként nézegettem, esetenként röhögcséltem a hordófelületnyi színpadon álldogáló srácokon, többnyire kínomban, ahogy azt a kínlódva megszült poénok kiváltják. A műfaj korunk egyik jellegzetes előadási módja, amelynek keretében fellépő humoristák általában civilek, polgári személyek akik soha nem jártak színi iskolába. Azaz nem részesültek szakirányú képzésben. Azaz olyanok, akik vélt vagy valós tehetséggel amolyan hályogkovács módon próbálnak viccesek lenni, jópofákat mondani, humoros vénával közelíteni közéleti témákhoz, egyáltalán a témához, ami – mint tudjuk – többnyire a földön hever. A stand up comedy műfajában erre azonnal jönne valami olyasféle poén, hogy biztosan beba..tt, mint állat.
Na, ezzel van nekem bajom. Az öncélú trágársággal is, persze, de sokkal inkább azzal a veszéllyel, amelyet a képzetlenség által kategorizált szubkultúra jelent. A „humorizmus” ugyanis roppant nehéz műfaj, a petárdaként robbanó sziporka sokszor izzadságos munka eredménye. De főképp alapos tárgyi tudásból fakadó közéleti érzékenységet feltételez, ami nélkül csak felszínességre telik, trágárságra, elcsépelt fordulatokra, romboló módon ízlésalakító folyamatokra.
A pillanatok alatti sztárcsinálás, az értékelvűség lefokozásának eszközével van dolgunk. Olyan folyamattal, amely képes kialakítani a világgal gyanútlanul ismerkedő fiatallal, hogy csak csábos mosoly és mély dekoltázs kell egy tévés műsorvezetéshez, géppuskaszerűen pattogó bazegelés a humorfesztivál tapsviharához. A kommersz úthengerével van dolgunk, és nem könnyű meggyőzni gyermekeinket arról, hogy akár félre is lehet állni a nagy dübörgéssel közlekedő jármű elől. Azt mondani – a többséggel véleményével dacolva –, hogy stand up, és tűnés az agyamból.
Még akkor is, ha esetenként akadnak egészen jó poénok is. Olyanok időkre emlékeztetők, amikor vért izzadtunk egy jó dumáért, amelyen legalább elmosolyodik az a lány.
Robog a humorfeszt szervezés, megvolt két előválogatás, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Ezt csak azért írom, mert a tegnapi csíki előválogatás után maradtunk még a Backstage-ben poharazgatni, és akkor hallottam újabb sztorikat a székely Tévéről, ami az egyik kedvenc székelyföldi jelenségem. Amit a lelkemre kötöttek, hogy ne hagyjak ki, az a Valentin napi műsor. Ma megnéztem a jutubon, és azt mondtam, ezt muszály megosztanom veletek is:
Na? Ugye?
TSz
Elkészítettük a fotós haverokkal a 7. Erdélyi Humorfesztivál hivatalos arculatát, azt az arculatot, amelyiken általában egy smileyvel történik valami. Ezt kell keresni majd a plakátokon, honlapokon, újságokban:
A versenyre március 10-ig még lehet jelentkezni itt.
Béfé::
Többen írták, hogy láttak bennünket kirakatokban, metróban, itt-ott – tehát elmentünk megnézni magunkat és találkoztunk velünk.
Amúgy nem mindig szerencsés az, amikor a hirdetést egy újságba teszik, mert sohasem lehet tudni, hogy milyen cikk kerül fölé. Itt például, ha összeolvassuk, akkor kiderül, hogy németek vagyunk és van elég bajunk. (Köszi a fotót Litkai Gergely haverjának.)
Béfé::
