Tábori dolgok

Itt az EU-táborban, ahol vagyunk, és ahol tegnap Felmérivel együtt felléptünk, egy traktorhoz hasonló generátor szolgáltatja az áramot, hogy tudjunk netezni, úgyhogy úgy olvassátok. A rendszergazda megkért, hogy ne nyissunk ki egyszerre több ablakot, mert akkor a gépek több áramot fogyasztanak, sőt, egyáltalán ne messengerezzünk, mert akkor tényleg nagyon sok áramot fogyaszt a számítógép. Kicsivel később rájöttünk, hogy ezt ő teljesen komolyan gondolja. Az imént a sört sem engedte, hogy behozzam a terembe, valószínü az is sok áramot fogyaszt.

Ezzel kapcsolatban van egy régebbi történetem. Gellérték kintlakásban laktak Kolozsváron, és egyszercsak elkezdett csepegni a csap. Nem tudták elzárni sehogy, hívták hát a tulajt, hogy mi legyen. A tulaj azt mondta elmegy kerít egy szerelőt, de addig is, hogy ne fogyjon túl sok víz, fordítsák a csapot oldalra, hogy amíg a vízcsepp a kagyló oldalón lecsúszik, annyival is lassabban fogy a víz.

Ma az ebédnél a szomszéd asztalnál egy kb 4 éves kisgyerek utánozta Felmérinek az esti alakítását. Meggyőző volt. Persze a Szomszédnéni sem úszta meg.

Hallottam két szép történetet a táborban Lacitól:

Vendégségben vannak, érkezik egy bácsi, mire az édesanyja odaszól neki:
- Aztán Miklós bácsin ne kacagjatok, mert pusztinai.

Lacinak a legparasztabb osztálytársát Vráncsának hívják. Nagyvakáció után, az első román órán mindenki el kell mondja a vakációs élményeit. Vráncsa következik:
- Eu am fost in Ungaria, si acolo….. – kis idő múlva megkérdi a padtársát – …te, hogy mondják takarni?

TSz

2 válasz: “Tábori dolgok”

  1. Levi

    A “régebbi történet” főszereplőjének voltak még hasonló ötletei… Például a konyhában a falra akasztott szekrények sarkait lekerekítette, hogy ne üssük bele a fejünket…

    Levi

  2. Bunda Istvan

    Na…ehhez az egeszhez en annyit szolnek héjza, hogy TéEssz asszem nem volt eleg figylemes, mivel, hogy nem Lacinak hivnak engem, szal nem Laci meselte ezeket, hanem en, valamint az osztalytarsam nem Vráncsa, hanem Laci, nah de mind1 asszem, ez nem számít…
    Az igaz h ezeket epp sorozes kozben meseltem neki…
    Lehet h ez a ludas a dologban:)))