A madár

Egyszercsak halljuk, hogy csiripel egy madár a szobában. Nem látjuk, csak halljuk, biztosan elbújt valahova, gondoljuk. Megint csiripel. Elkezdjük keresni, megnézzük a kicsifürdőben is, hátha oda repült be. Csend. Becsukjuk az ablakokat, nem is azért, hogy bent maradjon a madarunk, inkább azért, hogy ne jöjjenek be ennek a barátai is. Tovább csiripel a madarunk a rejtekhelyén, már nem keressük, kezdjük megszokni, már szinte családtagnak érezzük. Közben szól a kaputelefon, Béfé beengedi, majd kinyitja az ajtót. Az ajtóban a vártnál egyel több személy tartózkodott. Ott állt Zs., rá számított Béfé, de ott állt még egy őszhajú bácsi is, egy füzettel, meg egy ceuzával a kezében, és mindketten bejöttek az előszobába. Értetlenül álltunk mindannyian, majd a bácsi törte meg a csendet, így szólt: N-ati vrut sa ma lasati inauntru, dar acum v-am prins. Stiam ca sunteti acasa, ca am vazut lumina, dar n-ati vrut sa ma lasati inauntru. Am venit sa citim apa. (Nem akartatok beengedni, de most elkaptalak. Tudtam, hogy itthon vagytok, mert láttam, hogy ég a villany, de nem akartatok beengedni. Jöttem, hogy olvassuk le a vízórákat.)
Így ismerkedtünk meg a tömbház adminisztrátorával. Béfével egymás szavába vágva előadtuk, hogy mi hallottuk a madárcsiripelést, de nem tudtuk, hogy az a csengő hangja, amit az adminisztrátor az ajtó előtt türelmesen nyomogatott, és tényleg, annyira élethű, hogy még kerestük a madarat a házban, és az ablakokat is becsuktuk, nézze meg, be vannak csukva. Annyit kérdezett, mióta is lakunk itt? Mondtuk, hogy egy hónapja. És azalatt senki nem használta még a csengőt? Még nem- válaszoltuk – ön az első. Láttuk a szemein, hogy nem hitte el. Leolvastuk a vízórákat, és elment. Hosszú barátság kezdődött, úgy érzem.

TSz

7 válasz: “A madár”

  1. Melinda

    :)

  2. Vassemő

    Még szerencse, hogy Madár volt s nem denevér. Lett volna mit kínlódjatok, míg meghalljátok az ultrahangot!

  3. besucher

    Furcsa, Rejtői alak ez az adminisztrátor.

  4. sans prix anagramma

    Szevasztok! Bizonyos, hogy hosszú barátság lesz ebből, ő lesz a tömbházbéli komátok. Cuscru? – talán ez a megfelelője. Ezekkel illik időnként némely sört meginni, így tartja a helyi jelleg.
    Majd jelentkezem előben is, a Félsziget elmaradt részemről, emiatt az ottani sörözés is.
    “Há’ kiütötted a relét te?” – mondá a sofer az erősítéssel foglalkozónak is, aki egyben a turné dobosa is volt. Vót, na.

  5. Szomszédnéni

    Sans pix anagramma,

    Tessék?

    TSz

  6. Volt Nincs

    Érdekes szitu lehetett magyarázni, hogy nézze meg még az ablakok is be vannak csukva és hogy ti azt hittétek madár.
    Bármit hazudtatok volna, hitelesebb lett volna, viszont akkor egy jó bejegyzéssel kevesebb a blogba. :)

  7. bacsa

    Ja, hogy a csengo!
    Azt hittem, kiderul , hogy 1 picsa volt.