Sajtóközlemény

Már írtuk, hogy az idén is leszünk a Comedy Central magyarországi tévécsatornáján. Persze nem csak mi fogunk fellépni, és Litkai küldött egy sajtóközleményt, hogy terjesszük. Hát akkor terjedjen:

Nézze meg a Comedy Central nevettetőit élőben:

Ősszel újabb poénokkal folytatódik a nagy sikerű Comedy Central bemutatja. A magyar humorcsatorna saját gyártású stand-up show-jában Badár Sándor, Maksa Zoltán és Litkai Gergely mellett olyan ismerős arcok tűnnek fel, mint a Sziget idei arca, Janklovics Péter vagy az Aranka szeretlek című dallal kultikussá vált Open Stage Székelyland. A műsor új epizódjait október 6-8-ig a budapesti New Orleans Pub-ban rögzítik, amelyre már kaphatók a jegyek.

A stand-up comedy hívei élőben is megnézhetik nagy kedvenceiket október elején. A Comedy Central ugyanis Budapesten rögzíti a Comedy Central bemutatja legújabb epizódjait a New Orleans Pub-ban. Badár Sándor, Maksa Zoltán és Litkai Gergely mellett a műfaj feltörekvő tehetségei is színpadra állnak. Többek között a színpadra áll majd a Susogós Mackók Brendonja, azaz Mogács Dániel vagy épp Erdei Sándor is, akit a Sláger Rádió hallgatói Rokker Zsoltiként ismerhetnek.

A Sziget Fesztivál idei arca, Janklovics Péter is megmutatja magát ebben a műfajban, de aki inkább zenés poénokra vágyik, az sem fog csalódni. A Három Kismalac mellett a Comedy Central bemutatja új évadában az interneten Aranka szeretlek című dalával kultikussá vált Open Stage Székelylend is dalra fakad majd.

Jegyek valamennyi Interticket jegyirodában és a Godot Dumaszínházban (Budapest, Madách út 8.) kaphatók.

Comedy Central bemutatja (nyilvános adásfelvétel), New Orleans Pub:

* Október 6. (Pataki; Szomszéd néni Produkciós Iroda; (Tóth Szabolcs, Bálint Ferenc); Badár Sándor; Bellus István; Három Kismalac (Borovitz Tamás, Galambos Zoltán, Szalai-Burszán Vera); Mogács Dániel)
* Október 7. (Zsók Levente; Erdei Sándor (Rokker Zsoltti); Hajdú Balázs; Bács Miklós; Maksa Zoltán; Bruti, varga Ferenc József)
* Október 8. (Litkai Gergely; Sás Péter; Open stage – Székelyland; Rekop György; Gulyás Attila (Kutya); Janklovics Péter

A Comedy Central felvételére jegyet vásárlók között 1 éves, 36 alkalomra szóló Dumaszínház bérletet sorsolunk ki. Jegyfoglalás: 06-30-680-5263.

TSz

Megjegyzések lezárva.