Lenyalták a Humorfesztünket

“Ki verte szájon a vetési varjút?
Zsolti a béka, Zsolti a leveli béka
Ki rúgta hátba a vadmacskát?
Zsolti a béka, Zsolti a leveli béka
Ki ütötte ki a hódnak a fogát?
Zsolti a béka, Zsolti a leveli béka
Ki a legerősebb állat ezen a vidéken?
Zsolti a béka, Zsolti a leveli béka

Persze a Zsoltit a békát, kicselezni nem lehet
Mindig győz az igazság
Nála ez az alapszabály
Zsolti nem szól előre, azt ne csináld, nem szabad
De ha tévedsz megtalál, és észreveszed magadat
Zsolti a béka, a térség fejvadásza
Lenne, ha ember lenne, lenne, de még nem az.”

(Belga)

A nagyváradi Partium Rádió lenyalta a Humorfesztünket. Valamit jól csinálhatunk akkor. Most nyárra szervezik, a hirdetésben az áll, hogy 50 millió a fődíj. Ezt erősen kétlem, de mindegy. Gondoltuk TSZ-el, hogy jelentkezünk, besöpörjük a fődíjat (easy money), aztán tőlünk akár évente is lenyalhatják. De nem ment ilyen könnyen, jelentkeztünk telefonon, ahol azt mondták, hogy csak személyesen fogadnak el jelentkezést Nagyváradon. Mondtam nekik, hogy ez a szabály enyhén kirekesztő, nem? Mire azt javasolták, hogy küldjem el a mail-címem SMS-ben, és majd írnak.
Máig várom a mailt.
Pedig lehet ezt normálisan is kezelni. Például volt az ősszel egy olyan, hogy Érmelléki Humorfesztivál, felhívtak telefonon, hogy részünkről OK, a helyi közösséget szeretnék összefogni ezzel, mondtam, hogy persze, meghívtak a zsűribe, a nyertes jött az Erdélyi Humorfesztre. Így megy ez, civilizált helyeken.
Nem kell sumákolni.

Egy nap, és indulunk Nagyváradra, ahol a Szomszédnéni részt vesz az 5. Kárpát-medencei Nyári Egyetemen, mint humortársulat. Olyan civil életünk van, hogy csak na, kár, hogy nem járunk majd az előadásokra – a sajátunkra valószínűleg elmegyünk, meg megnézzük Demeter Szilárd előadását udvariasságból, de a többi nem nagyon érdekel. Tavaly Nagyváradon megismertem két csajt, akik állítólag leszbikusok, kíváncsi vagyok, hogy idén jönnek?

Ma felébredtem elég korán, meglepően korán. Szerettem ezt a reggelt, pedig én utálom a reggeleket. Ó, hogy gyűlölöm őket, azokat a kibaszott reggeleket.
Ma belőttem a Winampba azt a nyálas Coldplayt, eszembe jutott egy Parazitii sor „Nefututele vor doar piese triste”, tulajdonképpen van egy szám, amit szeretek a Coldplaytől a „Til kingdom come”, jaj és a James Blunttal is az őrületbe lehet kergetni engem.

Mondatszerkezeteim sok kívánnivalót hagynak maguk után – veszem észre.

Kiskoromban úgy képzeltem el a jövőmet, hogy lesz egy tömbházlakásom, feleségem, tévém és dolgozok a gyárba.
Nincs tömbházlakásom, házban lakom.
Feleségem sincs.
Tévém se, de vannak DVD-im, meg mp3-ak és net. Kiskoromban még nem tudtam mi az az internet.
Nem dolgozom a gyárban.
Tulajdonképpen elbasztam a jövőképem, úgy ahogy azt kell.

Az én gyáram picit más, mint elképzeltem. Voltam tegnapelőtt rádióban, valamit vágni a rádióműsorunkon – Havi Agytakarítás – a neve. Én mentem be, mert TSz-t felhívták, de ő messze volt (indok egy), és eléggé illuminált állapotban (indok kettő). Nándika írta, hogy a Félsziget humorprogramjába összehozott Szombat Délutáni Gecizés menüpontot folytatni kellene Kolozsváron Trindex közreműködésével. Lássuk mi lesz belőle. A MÚÚÚVI egy nagyon jó filmfesztiválnak tűnik, oda is megyünk Nagyvárad után, meghívtak műsorvezetni, mert láttak Pesten minket lépni és bejött nekik.

Egy teljesen más gondolatmenetben – van két reklámom, ahol Salvador Dali csokit illetve Aspirint reklámoz. Hatvanas-hetvenes évek.
Kiskoromban nem tudtam ki az a Dali.

Béfé::

2 válasz: “Lenyalták a Humorfesztünket”

  1. csongor

    Ajánlok egy korrekt humorfesztet. Holnap délután fél ötkor a “Studházban”. Fellép az RMGCián-arany-társulat és a Mentsétek meg Verespatakot extrém szélmalomharcos csapat. Gyertek dobjátok fel a hangulatot :) Bányászsapka, csákány kötelező.

  2. just me

    Egy nyugodt proletar eletkepet rajzoltal ki magadnak a jovodrol kiskorodban. Kicsit megvaltozotal azota… gondolom…;-)