Tudod, hogy nincs bocsánat

1
Az Udvarhelyi Híradó címlapon hozta az ügyet. Részlet belőle:

“Az énekesnő, aki túl van 765 fellépésen, 12 év zeneiskolán és négy év zenekonzervatóriumon, felháborítónak tartja, hogy a Szomszédnéni Produkciós Iroda e per segítségével szeretne híressé válni, amikor ő keményen megdolgozott a hírnévért. Elmondása szerint nem a pénzért veri az asztalt, mert a 300 millió lejes kártérítést jótékony célokra fogja felajánlani, ő megelégszik egy, a médiában közzétett bocsánatkéréssel is. Egyébként jól megy sora, hiszen hamarosan Svédországba utazik fellépni, itthon klipet forgat, és keményen készül a 2006-os év fellépéseire, melyekben előreláthatólag nem fog szűkölködni. Bálint Ferenc, közismertebb nevén Béfé a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulatból szintén nyilatkozott lapunknak: „a poén az István, a sirály című előadásunk alatt hangzott el, egy pamflet volt – minden rosszindulattól mentesen, úgy, ahogy a világon George Bushtól kezdve Britney Spearsig mindenkiről születnek viccek, poénok.”

2
Komment Annamarihoz:

– Nem a perrel szeretnénk híressé válni.
– Szerintem a pénzért vered az asztalt.
– Sajtóban akarsz bocsánatkérést. Egy viccért?

Béfé::

7 válasz: “Tudod, hogy nincs bocsánat”

  1. Sz.Cs.

    Ez vicces, hogy ti a perrel akartok híressé válni. Mintha ti pereltétek volna be őt.
    Ez pedig tiszta reklám: “hamarosan Svédországba utazik fellépni, itthon klipet forgat, és keményen készül a 2006-os év fellépéseire, melyekben előreláthatólag nem fog szűkölködni.” Elképzelem azt az interjút, amint D.A. azt mondja: És felháborítónak tartom a Szomszédnéni hozzáállását, hogy pont most, amikor legújabb klippemet forgatom, kedvenc színem a pink, ilyen rágalmakra ragadtatják magukat, kedvenc filmem a Titanic, és ezzel kemény munkával felépített karrieremet, az új albumomon a fülbemászó dance-popos számok mellett néhány gyönyörű lassú szerelmes dal is szerepel, megpróbálják derékba törni, kapható minden Hollywood Music lemezboltban, és lejáratni a zenémet és engem, megvásárolható 150 ezer lejért.

  2. dzsem

    En meg sose halottam es nem is lattam dancs annamarit (hal’ istennek), bar “túl van 765 fellépésen, 12 év zeneiskolán és négy év zenekonzervatóriumon”…
    De ha ti azt gondoljatok amit, akkor igazatok van :)

  3. mano

    most lehet h hulyeseget kerdek de miert olyan nagy dolog feladni egy hirdetest hogy: Ezuton bocsanatot kerek D.A. “muvesznotol” hogy legujabb lemezet SZAr-nak titulaltam. es pont ?

  4. Budipa Piroska

    Tudjatok, errol az egeszrol nekem is egy vicc jut eszembe:

    Lujza neni bepereli Janos bacsit, a szomszedjat, mert orokke TEHEN-nek nevezi Lujza nenit.
    A biro szigoruan megfenyegeti Janos bacsit, hogy borsos buntetest fog kiszabni ha az eset megismetlodik. Megkerdezi Janos bacsit, hogy megertette-e. Erre janos bacsirakerdez:
    - Ez azt jelenti hogy nem nevezhetem tobbe Lujzat tehennek?
    -Azt. Feleli a biro.
    -De egy tehenet hivhatok-e Lujzanak?
    -Azt igen. Mondja a biro.
    Mire Janos Bacsi:
    -Akkor viszont latasra Lujza…

    De raterve a lenyegre: Lehet hogy zsenialis volt az a mostanaban sokat emlegetett es sok helyen elhangzo “poen”, de az en velemenyem az, hogy kozonseg es TV kamerak elott elhangzo hasonlo szavak hasznalata – mint ahogy az a bizonyos “pamflet” is – a ti produkciotok szinvonalarol is arulkodik. En viccparti vagyok, de ez tenyleg a joizles hataran egy picit kivul esik. Tudom, most ti fogtok engem ezert ugy kb per sacc 300 milkara perelni ezert a hozzaszolasert, de szerintem lassan lejarnak azok az idok, ahol a gangszter rap-hez hasonlo “szokimondo” szovegek eladhatok…

    De minden esetre: Lazak vagytok, mint a hatos anya.

  5. Budipa Piroska

    Megint itt vagyok, de muszaly megjegyeznem…

    Latom, hogy moderaljatok a hozzaszolasokat. Hat mit mondjak, szerintem aki magat nem tudja moderalni TV kamerak es kozonseg elott, az nem moderalja a masok hozzaszolasait se, ugyanis ha ti, akik a szabad velemenynyilvanitasrol annyit papoltok, lemoderaljatok a mas szabad velemennyilvanitasat. Ez tenyleg nem ferr.
    Ezek utan mar nekem is van velemenyem rolatok es a weboldalatokrol, de ha nem haragusztok most nem mondom el, mert nem usznam meg 600 milkan alul…

    Koszi mindent, es kerlek ertekeljetek, hogy men ejtettem ki felperesetek nevet…
    Es vegul meg egy vicc:

    Hogy hivjak BéFé-t oltonyben es nyakkendoben?
    -Vadlott, alljon fol!

  6. Szomszédnéni

    Hello. A moderalastol annyit, hogy a rendszer 1 napig fuggoben hagyja a hozzaszolasokat, s utana teszi be. Ha veletlenul gepkozelben vagyunk, akkor egy gombra klikkelve a megjegyzes hamarabb bemegy, mint a te hozzaszolasod eseteben.

  7. cucuka

    Egyszer eletemben lattam Ot, akinek a nevet nem szabad kiejteni es bevallom oszinten: eleg is volt. Egy dologra emlekszem az egeszbol: mikor epp nem enekelt akkor azt nyafogta kifogyhatatlanul a mikrofonba, hogy TAPS, TAPS, TAPS.