Nagyon megkönnyebbültem, örülök, hogy még élek. Azt hiszem magyarázattal tartozom az előző bejegyzést illetően. Az történt, hogy voltam ebédelni, és sétáltam egy rövidet a városban. Több ismerőssel találkoztam, volt aki túl távol volt, nem vett észre, de voltak akik egészen közel hozzám, mellettem mentek el. Ezeknek köszöntem, és úgy éreztem, hogy jó hangosan. Egyikük sem köszönt vissza (összesen három), de még csak rám sem nézett. Végigömlött bennem a gyanú, hogy lehet meghaltam, és nem látnak az emberek. Ezt akartam mindenképp kideríteni, hogy így van-e. Azt nem mertem, hogy megszólítok egy teljesen idegent, mert mi van, ha még élek, és meghallja, és válaszol? Utána mit mondok, hogy bocs, csak ki akartam deríteni, nem-e haltam meg? Ezt nem mertem bevállalni. Épp a könyvvásáron voltam a Matyi ház előtt, és az volt a második ötletem, hogy kérek egy könyvet az egyik eladótól. Aztán arra gondoltam, hogy ha tényleg élek még, akkor fog adni egy könyvet, és azt ki kell fizessem. Most nem fogok venni egy könyvet csak azért, hogy kiderítsem élek-e még.
Ez volt a hamadik ötletem, hogy írok valamit a blogba, és ha megjelenik, és jön hozzá komment, akkor biztosan élek. Köszönöm Rádióbuhera a kommentet, megmentettél. Most már csak azt nem tudom, hogy nem-e azok az ismerőseim vannak meghalva, akik nem köszöntek vissza, én pedig valamiért látom őket. Hívtam az egyiket, de nem veszi fel.

TSz

Elküldve: 2009. május 21., 3:56 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.