Rádió, ez az

Lassan kész a szeptemberi rádióműsorunk, már csak egy körkérdés hiányzik. Szeptember utolsó hetében fog adásba kerülni, csütörtökön, vagy pénteken, nem emlékszem, majd még szólok. Ebben a műsorban van egy duett, sikerült a műsor kedvéért meggyőznünk a Kárpátia zenekart és Sárdy Jánost, hogy énekeljenek egy közös számot. Ilyenek lesznek benne. Meg felajánlottunk a Mercedes Band zenekarnak 3000 eurót, kiderül majd, hogy kell-e nekik, vagy sem. Azontúl ismert denszszámokat elemzünk, festményt mutatunk be, úgyhogy lehet tanulni majd sokat a műsorból.

Azontúl, mivel elég szoros a program az utóbbi időben, belőttem, hogy úgy október hetedikén kellene megejtsük a kolozsvári humorestünket. Ezt még nem dumáltuk le Béfével, ezért ezúton is kérdem tőle, hogy neki oké-e. Meg még kérdem tőle, hogy őt hívta-e már fel az az idős tanítónéni meghívással kapcsolatban, akivel Könczy kiállításán bratyózott le, mert engem még nem hívtak a Kolozsvári Katolikus Nőegylet tagjai, akikkel meg én bratyóztam le. Kérdezték tőlem, hogy voltam-e már a Szent Mihály templomban. Persze. És fellépnénk-e ott majd ha úgy alakul. Ő….persze.

Mi várhat még ránk?

TSz

Megjegyzések lezárva.