Reggelente a munka azzal kezdôdik, hogy várjuk a kávészünetet. Dél körül kezdôdik. Negyedórás szervezés elôzi meg a biztonság kedvéért, ami abból áll, hogy mindenki megkérdez mindenkit, hogy jön-e kávézni. Ebbe a szervezésbe be szoktak kapcsolódni közeli cégek, függetlenek is. Mesélik, hogy állìtólag egyszer valaki azt válaszolta, hogy “nem”, de valószìnü, csak legenda.

Fontos ez a kávészünet, ilyenkor kerülnek terìtékre az igazán fontos témák, persze miután megbeszéltük, hogy “jaj mennyi dolgunk van”. Kicsit itt megállnék, néhány utasìtás, hogyan kell ezt a mondatot elôadni. Apró kávészürcs után dôljünk hátra a karosszékben, kezeinkkel nyùjtózzunk, tegyük tarkónk mögé, majd egy elfojtott ásìtás után és közben mondjuk ki: jaj, mennyi dolgunk van.

Ezután következhet a nagyonfontos téma kivesézése. Például a minap az ìrógép furfangos mûködése volt a soros. Felvetôdött a kérdés, hogy az irógép kallantyuját, ott fent, melyik kézzel kell visszatolni. Ez a kérdés két táborra osztotta a társaságot. Voltak a jobbosok, és a balosok. Heves vita alakult ki, lebontottuk a témát, megvizsgáltuk, hogy amikor ìrunk, akkor melyik irányba halad a kezünk, de vajon az ìrógépben a kallantyu melyik irányba halad, nem-e a kallantyu áll egy helyben, és az ìrógép megy tova, mindenki kipróbálta a levegôben, hogy milyen is, amikor gépel. Eleinte én jobbos voltam. Végül meggyôzôdtem, hogy ballal kell visszatolni. De a kérdés még mindig nincs végleg tisztázva.

TSz

Elküldve: 2006. szeptember 28., 9:13 am-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.