Ha az ember úgy száll le a Koronáról, hogy hétfő reggel van, és szomjas, akkor a felfedezés, hogy időközben még ki is rabolták, nem sokat segít a hangulatán. Az én hangulatomon sem segített ma reggel. Amikor benyúltam a belső zsebembe pénztárcám után, és a zsebem alján a tenyerem újra napvilágot látott – üresen – egyfajta merengő érzés kerített hatalmába. Lassan sikerült felfogni, hogy nincs a pénztárcám a helyén. A korai óra ellenére vágott az agyam, a tényből, hogy az imént szálltam le a vonatról, azonnal kikövetkeztettem, hogy valószínü a pénztárcám még mindig ott van. Visszamásztam, és ott volt, az ülés alatt. Nahát, kicsúszott a kabátom belső zsebéből miközben rajta aludtam, leesett a földre, és egy erősebb fékezéstől becsúszott az ülés alá – mondta az optimista énem. Elég jó magyarázat volt, de a tényre, hogy a pénz eltűnt a pénztárcából, nem adott kielégítő magyarázatot. Lett légyen az bármennyire erős fékezés, mégsem csúszik ki a pénz egy jól bepatentolt pénztárcából. El kellett ismernem, hogy kiraboltak. Láttam egy rendőrt a peronon. Gondolkodtam, odamenjek, tárjam elé a borzalmakat, de éreztem, hogy csak annyi tudnék neki mondani: Kapja be!
Hazafelé rekonstruáltam az eseményeket. Kiindulópont: fényes éjszaka a Koronán a fejem alatt lévő kabátom belső zsebéből kilopták a pénztárcámat. Már értettem, miért bukkant elő újra a tenyerem, amikor benyúltam a zsebembe: azért, mert kivágták az alját. Nem egyetlen suhintással, hanem cikkcakkosan, összevissza faricskálták. Megtudtam, hogy a kabátomban van vatta is. A rablót persze a vatta előbukkanása nem térítette el eredeti szándékától, tovább hatolt a pénztárcáig. Még mindig hihetetlennek tűnt az egész, amikor visszaemlékeztem, hogy a fülkémben teljesen sötét volt, amikor elaludtam, viszont verőfényes neonban úszott amikor megébredtem. Tehát még villanyt is gyújtottak, és mégsem ébredtem fel.

Így utólag, néhány óra távlatából szemlélve az eseményeket, tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magamat. Egyrészt, mert kevés pénz volt a tárcában, amit elvittek, tizenvalamennyi lej. Másrészt idejében észrevettem, visszamentem, megtaláltam, irataim, bankkártya megvannak. Harmadrészt igazából nagyon örülök, hogy nem ébredtem meg közben. Ha elképzelem, hogy arra ébredek, hogy egy alak guggol mellettem egy metszőkéssel, elerőtlenedik az a kifejezés, hogy megijedek. Lehet sikítottam volna, tulakodás lett volna, és nem csak a kabátom bélését bontja ki. Persze az is lehet, egyszerüen megpróbáltam volna visszaaludni, és mást álmodni. Tény, hogy több pénzt is fizettem volna, mint amennyit elvittek, hogy így utólag, lassan világosodjon meg előttem, hogy kiraboltak,nem egyből, hirtelen, a tett közben csapódjon elmémnek a felismerés.

Persze van még egy erőtlen magyarázatom, miszerint skizofrén vagyok, és megloptam magamot. Nem tudom, otthon majd átkutatom a zsebeimet.

TSz

Elküldve: 2009. október 26., 10:37 am-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.