Croc Hunter halott.

hunter

Ki gondolta volna? Ezt az embert, aki úgy járt a cápák, mérgeskígyók és krokodilok közé, mint én kávézni – megölte valami kis tengeri mütyür: mérgező tüskés rája.
Pedig mennyit néztük a tévébe, és szurkoltunk neki, hogy ne egye meg a krokodil. Aztán mikor tele lett vele a média, s minden csatornáról ő folyt, mennyit szurkoltunk, hogy egye meg a krokodil.
Aztán ez lett.
Kár.

Béfé::

40 válasz: “Croc Hunter halott.”

  1. for the records

    Ez a történet hivatalos verziója

    Egy mérges rája csápjától szerzett nagyerejű ütés miatt halt meg hétfőn Steve Irwin, a Krokodilvadász. A 44 éves Irwint a mellén találta el a rája egyik rendkívül éles és hegyes farokcsápja, miközben az ausztrál természetvédő a nyugat-ausztráliai partok mentén búvárkodott – közölte egy szemtanú, a helyi búvárklub munkatársa, aki Poseidon nevű hajójával a közelben tartózkodott. Irwin halálát később a rendőrség és a mentők illetékesei is megerősítették.

    A jelentések szerint Irwin egy természetfilmhez készített víz alatti felvételeket Port Douglas közelében. A sebesült férfit egy közeli korallszigetre vitték, ahová helikopteres mentők érkeztek, de már halott volt, mire az orvosok a helyszínre érkeztek. Feltehetően a rája csápja okozta mellkasi sérülés miatti szívleállás idézte elő a halálát – jelentette a Reuters. bA mérges rájáknak egy vagy két farokcsápjuk van, melyek a méreg mellett olyan élesek, mint egy bajonett. Ha egy ilyen csáp létfontosságú szervet ér, az olyan, mintha valakit szuronnyal találnak el – mondta az egyik ausztráliai rádióállomásnak nyilatkozva David Ireland, Irwin egyik munkatársa.

  2. ZoltR

    Hülyeség.

  3. Huzat

    Szegény!
    Mennyire imádtam gyerekkoromban… :(
    Dehát na, előbb utóbb be kellett következzen… szerintem őt is a túl nagy hírnév ölte meg.
    Isten nyugtassa!

  4. Szomszédnéni

    Nem a hírnév. Egy rája.

    Béfé::

  5. Master

    Szegeny embert tenyleg sajnalom.Szerintem melto halal lett volna,ha egy krokodil eszi meg es nem egy idetlen raja vagy mi a turo volt az. Szerintem o is az en verziomat valasztotta volna.Ennyit megerdemelt volna,annak ellenere, hogy irto csuf akcentussal nyomta a sodert a teveben.Nem volt a kedvenc emberem,de sajnalom.

  6. c amester

    isten nyugtassa..rendes es jopofi ficko volt..kar erte

  7. Eniko

    Nagyon sajnalom, azt hitte, szegeny, hogy o soha sem halhat meg ezektol az allatoktol.

  8. elhasznált

    Te Béfé, a rája nem is olyan kicsi mütyür, és a búvárral nem a méreg, hanem a tengeri izé közel 20 centis éles végződése végzett. Mert belefúródott a mellkasába, és a kapott seb halálos volt.
    Tényleg kár érte, nyugodjon békében.

  9. ZoltR

    Nem hulyeseg

  10. blk

    Vajon mit gondol a sok krokodil es kigyo akiket folyton nyuzott meg idegesitett meg buzeralt?

    Mi lenne egy krokodil bulvarlap holnapi cime:

    “Elljen a raja” vagy “a raja akcioban”, lehet “a raja visszaut”…

    “a raja lett a halalja” -ez a kedvencem.

  11. iona

    blk? Láttál te vele műsort? “kígyót nyúzott”??? Pont azt akarta megmutatni, hogy még egy mérges kígyó is szeretnivaló “Isten állatkája”, és csak mert védekezik nem az ember ellensége. Szerintem igen sokat tett természetvédőként is, nem kevésbé egy olyan világ népszerűsítójeként, aminek manapság az elpusztításán “dolgozunk” mindannyian, ha tudatlanul is. Szóval nagy poén, ha-ha, mit szólnak a kígyók, de inkább belegondolhatnál, hogy milyen kevesen vannak olyanok, mint ő volt.

  12. GG

    Hát van egy olyan mondás uraim, hogy addig jár a korsó a kútra amig.. bevezetik a vizet ugyebár.. Szerintem várható volt, hogy ilyensmi fog történni a szegény emberrel.. Tulságosan merész volt szerintem, sokszor sokkolta a nézőközönséget olyan tettekkel amelyekre még nem volt precedens.. Kár érte. Béke poraira.

  13. tn

    Egy ember, aki tudott es mert is sokmindent tenni… kivalt a tobbiek kozul batorsag es mereszseg dolgaban. Egyeniseg volt, tiszteltem massagaert, lelkesedeseert az allatvilag irant… amiert mellesleg tett is egyet- mast, es mellesleg megismertette velunk, a kenyelmes nezokkel is a kulonbnel kulonb allatokat, a kalandjain keresztul.
    Nem ertem, mi ez a gunyoros hangvetele egyes hozzaszoloknak… talan nem lehet a tarsunk massagat elfogadni? Akkor sem, ha vele senkinek sem art, sot, egy szinfolttal gazdagabb a vilag?
    Megcsoldaltam tvmusorait, amiknek megvolt persze a maguk stilusa, de sarmja is, es latva hallatlan lelkesedeset az allatok irant, a veszelyek irant, atsuhant rajtam az a gondolat, hogy ez az ember egyszer majd, ha eljon az ideje, valahol koztuk fog elmulni, valamilyen sajnalatos baleset fogytan.
    Sajnos, igy is tortent, csak senki nem gondolta volna, hogy ilyen koran, ilyen fiatalon, hiszen meg annyi mindent adhatott volna magabol…
    Nem beszelve arrol, hogy arvan maradt ket kisgyereke…
    Minden tiszteletem ezeke az embereke, akik tudnak, mernek is tenni valamit, ami mas, ami elobbre visz egy picit… a Diane Fosseyeke, Gerald Durrelleke, a Steve Irwineke… Fejet hajtok emlekukre.

  14. blk

    “Egy ember, aki tudott es mert is sokmindent tenni… kivalt a tobbiek kozul batorsag es mereszseg dolgaban.

    Egyeniseg volt,
    tiszteltem massagaert, lelkesedeseert az allatvilag irant… amiert mellesleg tett is egyet- mast, es mellesleg megismertette velunk, a kenyelmes nezokkel is a kulonbnel kulonb allatokat, a kalandjain keresztul.”

    Komolyan, mitha Becali-rol lenne szo.

    Az alak felhasznalta az allatokat, ezeket beken nem hagyta, es filmsztar lett belole. meg tevesztar.

    igen.

  15. TL

    Ezen a vilagon rengeteg orult van. Vannak koztuk szimpatikusak es vannak koztuk teljesen unszimpatikusak. Steve egy igen szimpatikus orult volt aki szinesse tette a vilagot maga korul. Ha valasztanom kene sokkal jobban orulnek ha a vilagot hasonszoru excentrikus mokusok populalnak mintsem sok szurke eger. Keveset elt, de tartalmas elete volt. Nyugodjon bekeben es fogdosson sok szep krokodilt az orok vadaszmezokon.

  16. a

    kar erte erossen, jo ember volt, eredetiseg s minden meg volt benne,de sajnalnam akkor ha lebenulva marad, agyban, elete vegeig, jobb ez igy neki…… rest in peace…….

  17. etele

    verdijat kell a rajara kituzni.50000$ ki kinal tobbet?

  18. Atomanti

    szarok rája…Nem volt a kedvencem, ha ez nem történik meg akkor az állatvédők csinálják ki

  19. a

    nincs miert verdijat kituzni-osztonosen cselekedett-csak kar hogy ott es pont akkor

  20. demat

    Én már régebben megmondtam: Ez a fickó nem ágyban, párnák közt fog meghalni. Kár érte. Hiányozni fog.

  21. Jojo

    Ki hitte volna. Anyám rajongója volt ennek a plainak. Mindig is mondikálta tévénézés közben, hogy “fiam ez az ember egyszerűen nem normális”, de azért nem tudta a szemét levenni az róla. Szerintem azért szerette mert nem volt fix és mikor ilyeneket gondolok ránézek apámra és rá kell jöjjek, hogy van valami a dologban. Viszont el tudta adni az ökörségeit.
    Hogy a krokodilok siratnák meg.

  22. vadorzo

    Igazad van TN! O egy “unikat “jobbanmondva egy rendkivuli egyedi peldeny volt aki egy ilyen ember tragediajat ironizalja az csak egy felelotlen szarhazi lehet!

  23. Andi

    Eloszor is a krokodilokat azert fogdosta, hogy megmentse oket nem magamutogatasbol. Az apja altal alapitott menhelyre szalitotta az olyan krokodilokat akik rossz helyen voltak es a tobbseg egyszeruen kilotte volna oket.
    Masodjara nem hiszem, hogy o haragszik arra a rajara, senki nem tudta jobban nalla, hogy ez ezzel jar es a raja egyszeruen csak osztonosen cselekedett, megijedt.
    Mindig csodaltam a lelkesedeset az allatok irant, tobbszor meseltem arrol a musorarol amikor valami irto ronda malacszeru allatot simogatott es csillogo szemmel mondta, hogy “what a beauty”.
    Lenne mit tanuljunk tole.
    Nekem nagyon fog hianyozni.

  24. kefiret

    látta valaki azt a south park részt amikor keresett egy krokodilt és
    jól felidegesí­tette…. majd…”És most feldugom az ujjomat a
    seggébe” mondat hangzik el. :D

  25. Jony

    Ha nincs média, még ma is él. A sztárok halálát halta.

  26. Bea

    En nem tudom mi a szart kommentaltok, mikor o volt az az ember akitol nagyon sok informaciot megtudtunk azokrol a csodallatos hullokrol. Es szerintem a batorsaga miatt nem kell ilyeneket mondani rola. Allatokat meg soha nem nyuzott, pont az volt a lenyeg, hogy kedvelte es tanulmanyozta oket. Ha o nem lett volna, lehet semmit sem tudnatok ezekrol az allatokrol.
    En igenis csodaltam ezt az embert. Isten nyugtassa.

    amugy szerintem ti sem szeretnetek, hogy halalotok utan az ember azzal torodjon, hogy miert utott el a kocsi es miert nem estel le a 10. emeletrol. Ugyhogy pofa be!

  27. kergejhony

    Ennek meg a seggemet akik gunyolodtak Stevvel.

  28. Huzat

    Teljesen megosztom véleményemet TN-el és Andival… meg a “pofa be” résszel is Bea hozzászólásából!
    Az az ember többet nyújtott az állatoknak állatvédőként és az embereknek felfedezőként, mint amennyit fel tudnak fogni azok, akik kritizálják, kiröhögik! …s teljesen bunkó véleménynek tartom, hogy valakit az anyaországa akcentusa miatt ítéljenek el! Furcsán beszélt, mert úgy beszélnek Ausztráliában! Master, ugyanez a véleményed a magyar nyelv különböző akcentusairól is, vagy azért nem, mert azok szokottabbak neked?
    Isten nyugtassa ezt az embert, aki megszámolhatatlanul sokszor veszélyeztette életét az állatok életéért!

  29. leeway

    Szeritem az emberek, és az itt hozzaszólók csak pillanatnyi megrendülésből mondták, írták azt, amit.
    Ne ítélkezzünk senki felett, nem a mi tisztünk.
    Vannak olyan polgártársak, akiknek nem tetszett, vannak akiknek nagyon tetszett és akik így vagy úgy, de megtürték. Mindenki véleményét illik tiszteletben tartani.
    Sajnos egy nagyon “mediatizált” személyről van szó, akit relatív fiatalon ért a halál, nagyon is megrendítő módon. Sajnálni a hátulmaradottakat kell, reméljük Ő már boldog.
    Hogy mit szólnak az állatok!?
    Ki tudja? (Ha tudja, írja meg!).
    Nyugodjon békében.

  30. Huzat

    ha már ilyen szomorú híreknél tartunk, tudjátok, hogy pénteken meghalt Faludy? 96 évesen halt meg. Az emberiség részére kár, hogy Steve már nem fogja elérni még az öregkort sem. :(
    Írtam pár sort a blogomba Faludyról emlékére, hozzátettem pár képet róla, pár verset is tőle és pár linket, ahol többet lehet olvasni róla/tőle. (Nem akarom reklámozni a blogomat, úgyhogy nem veszem rossznéven, ha moderáláskor kivágjátok ezt a bekezdést.)

  31. blk

    Ennék meg a kergejhony seggét és a tobbiekét a krokodilok.

    U. I. a Steve menhelyérol- nem mas honnan. – mintha nem lenne tobb szaz milio ember akik inkabb segitsegre szorulnak, mint egy par szegeny kis krokodilus meg kigyo.

  32. J

    Huzat, osztom a véleményed.
    Steve Irwin egy kivételes ember volt! Isten nyugtassa!

  33. zerg

    szemely szerint miatta szoktam le az Animal Planet-rol, nem birtam ahogy moleszta az allatokat a show kedveert… elismerem, hogy bator ficko volt es sokat kockaztatott … de szereny velemenyem szerint allatbarathoz nem meltoan viselkedett az allatokkal … gondolom egyikotoknek sem tetszene ha pl. egy hegyi gorilla csupan “emberszeretetbol” rangatna es pufolne a fofikajat

    R.I.P.

  34. troll

    Szesszió van. Szarok rája.

  35. Huzat

    Igen, Zerg, neked így tűnt, de arra gondoltál, hogy az az ember ismerte azokat az állatfajtákat, amelyekből megfogott egy-egy példányt, tudta, hogy hol fáj s hol nem fáj nekik, ha megfogja? Az az ember szerette az állatokat, általában azért fogta meg úket, hogy megmentse őket… s mi gond van azzal, hogy megfogott pár védésre nem szoruló állatot csak azért, hogy megmutassa, megszerettesse ezeket az emberekkel?!
    Blk, az ember egy parazita, saját magára is veszélyes, messze nem érdemel annyi figyelmet, szeretetet, védelmet, mint akármilyen állat, akármilyen utálatosnak is tűnne az!!!

  36. iona

    blk: “mintha nem lenne tobb szaz milio ember akik inkabb segitsegre szorulnak, mint egy par szegeny kis krokodilus meg kigyo. ”
    Bizonyára sok ember is segítségre szorul (noha vannak emberek, akik helyett a krokodilokat preferálnám), de ezt számon kérni valakin (ti. hogy miért nem az embereken segít), olyan, mintha tőled azt kérnék számon, hogy miért nem lettél orvos. Hiszen annyi rászoruló beteg ember van, nem? Akkor meg hogy van joga bárkinek is matematikus, postás vagy mozigépész lenni???
    Amúgy meg csatlakozom Huzathoz: “teljesen bunkó véleménynek tartom, hogy valakit az anyaországa akcentusa miatt ítéljenek el!” (Remélem, Master az ékes pesti ‘standard’-ot beszéli).

  37. laci

    kar a sracert, azon kivul hogy erdekes volt, sokat tett a kornyezetvedelemert.eppen azaltal, hogy szerepelt a mediaban. nagyon kar erte.

  38. Anita

    Szerettem őt nézni a tv-ben. Bátor volt és nagyon rossz, hogy meghalt. Amikor megtudtam majdnem sírva fakadtam.

  39. RÁJA

    Az a fickó egy ilyen süket viccet sütött el a kollégáinak, miközben rám mutatott: – látjátok azt az unottan úszkáló valamit, szarik a világra? Azt hiszem ez egy b*szik rája, a frekyfluxok családjából. Több baromságot nem hagytam hogy mondjon… Meghalt? Kit érdekel… b*szok rá(ja).

  40. Szandi

    Én nagyon sajnáltam. blk szerintem te egyáltalán nem nézted a műsorait, ha ilyeneket írsz. Ő azért csinálta ezt, hogy az emberek jobban megszeressék az állatokat és hogy ne rettegjenek tőlük, meg ne gondolják azt hogy ezek meg akarnak enni meg minden. Én bevallom a krokodiltól félek de nem tartom egy vérengző fenevadnak, csak úgy félek, mert tudom, hogy a farka csapásába bele lehet halni meg nagyon és erősek… De ha a krokodil megharap akkor ez auz én hibám lenne, mert ő csak a területét védi. Mint pl. a méhek! Ha nem bántod ő sem bánt. Steve csak be akarta mutatni őket és hogy nem is olyan gonoszok mint aogy mások hiszik. És egyébként sem tett kárt egy állatban sem csak pár percre ráült egy krokodilra vagy megfogott egy kígyótaztán már mehetett is. És amikor azt állították róla, hogy veszélybe sodorja a gyerekeit akkor én nagyon mérges lettem. Mivel az ő felelősége a gyerek akkor ő figyel rá nem?! Ha ő úgy gondolja hogy ezt megteszi akkor megteszi. Ő az apja és nem azok a dilis emberek akik ezt állítják róla. Nekem ez a véleményem. A magyar hangjai mindig gázosak voltak… de én azért néztem.