Koborüc? Nu koborüc? Koborüc? Domnu koboárö? Koborüc? Egyszer csak bemosok az egyiknek. Kolozsvár legnagyobb nyanyatatatelepén, a Grigón végigbuszozva mást nem hallasz, csak ezt a szót: koborüc? És kell válaszolj mindegyikre. A valahányadiknál egy hosszabb választ fogalmaztam meg magamban, aztán mégiscsak, annyit mondtam, hogy “nu, poftic”. Aztán csak úgy fejben folytattam beszélgetést sokáig, valahogy így hangzott:

Én: Nem, tessék csak, menjen közelebb az ajtóhoz.
Nyanya: Köszönöm szépen, tudja, a következő megállónál leszállok.
Én: Akkor tessék vigyázni, álljon közelebb egy kicsit az ajtóhoz, mert még a végén a buszon fog maradni.
Nyanya: Köszönöm, itt jó lesz.
Én: Hát nem tudom, csak a maga érdekében mondom, jó lesz vigyázni, ugyanis nem szokott sokat állni a busz, alig félpercet, aztán még a végén nem lesz ideje megtenni azt a húsz centi távolságot az ajtóig. Én a biztonság kedvéért a pofámmal rátapadnék az ajtóra, hogy amikor kinyílik, rögtön kiessek rajta. Még ha fel is horzsolom az aszfalton a térdem, jobban megéri, mint elutazni a következő állomásig.
Nyanya: Fiatalember! Nem szégyeli magát? Gúnyolódik velem?
Én: Hajaj, kinek van kedve gúnyolódni, amikor reggel hét óta buszozom, és még nem sikerült leszállnom? A központba indultam, de több, mint tizenhat centire álltam az ajtótól, és nem megjártam? Nem sikerült leszállnom, amint itt a többi embernek sem. Reggel óta együtt buszozunk az IRA-tól a Grigóba s vissza. Már ismerjük egymást személyesen. Lassan feladtunk minden reményt, muszály lesz megvárnunk éjjel tizenegy órát, amikor beáll a busz a garázsba, hátha akkor legalább fele a társaságnak sikerül leszálljon.
Nyanya: Ekkora szemtelenséget, szégyellje magát!
Én: Ne forduljon hátra! Figyeljen, mert mindjárt jön a megálló, még csak alig 500 méter. Legyen rése, ahogy nyílik az ajtó. Úgy látom önben van még elég ambíció, magának sikerülhet. Arra kérem, ha sikerül megmenekülnie a buszrabságból, mondja meg mindenkinek akiket ismerünk, hogy nagyon szerettük őket. Itt van, összeírtunk reggel óta egy listát a szeretteinkről, megteszi ezt a kis kedvességet, hogy felkeresi őket, és elmondja nekik, hogy szerettük? Mert nem lehet tudni, lehet terroristák vannak a gépen, és nem fogjuk megérni az este 11 órát. Vagy ebben a vad világban bármi megtörténhet.
Nyanya: Mit képzel magáról, maga gazember?
Én: Tudom mit beszélek. Nézze meg, a tegnap kedd volt, ma meg már szerda. Ki tudja mit hoz a holnap?

És itt megállt a busz, és leszállt a nyanya. Hátha van telepátia, és hallotta az egész párbeszédet?

TSz

Elküldve: 2007. szeptember 19., 7:12 pm-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.